Celeb

Nem fizet, de Mercivel jár a csalásért elítélt Zalatnay

Bors

Létrehozva: 2016.06.08.

Ismét elítélték Zalatnay Saroltát, de ő nem ismeri el a tartozását. Bátran áll a további polgári peres eljárás elé, közben pedig Mercivel furikázik.

Nagy megkönnyebbülésére kisétálhatott a bíróságról kedd délben a 68 éves Zalatnay Sarolta. 

– Egész éjjel nem aludtam – sóhajt nagyot Cini –, ott volt a fejemben, hogy mi van, ha még egyszer megtörténik…

Pártfogót kapott

A bíróság pártfogót rendelt ki Cini mellé, aki a feltételes szabadság ideje alatt felügyeli az énekesnőt. A pártfogói felügyelet célja az is, hogy megakadályozza, hogy a pártfogolt ismételten bűncselekményt kövessen el. A bűnös köteles általában havonta egyszer megjelenni pártfogója előtt.

Fizetni kell

Az énekesnőnek az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül vissza kell fizetnie a sértettnek a kölcsönkért 1,9 millió forintot. Ahogy meg kell térítenie a 200 ezer forintos bűnügyi költséget és illetéket is.

Nem csoda, hogy az énekesnő remegő térdekkel várta az ítélethirdetést, a tét óriási volt: mivel az ügyész súlyosbítást kért, kedd délelőtt fél 12-ig az sem volt biztos, hogy szabadon elhagyhatja az épületet. Cini – mint 12 évvel ezelőtt – ismét csalás miatt ült a vádlottak padján. A bíróság most kimondta: bűnös, de nem kell börtönbe vonulnia, 1 év 6 hónapos börtönbüntetését három évre felfüggesztették és egy pártfogót is kirendeltek mellé. – Nem ezt vártam, de legalább nem ültettek le – szakadt ki az énekesnőből az ítélethirdetés után.

– Ez egy eredendően eldöntött ítélet volt, ami a személyemnek, a múltamnak szólt. Megkönnyebbülten vagyok bosszús. Most is állítom, hogy nem kaptam pénzt, csak az autó lízingjére. De azt sem kértem, Abonyi Mónika egyszerűen bement egy bankba és befizette az autóm elmaradt lízingjét. Azt nem tudom, hogy miből fogom kifizetni, de az állítólagos tartozást nem ismerem el. Már eddig is törlesztettem volna, ha igaz lenne ez az egész. Nem egyszerű az anyagi helyzetem, hiszen minden bevételem felét elveszik egyből a korábbi tartozás miatt. Niki jó munkát kapott Angliában, azt mondta, ha kell, akár három munkát is vállal, hogy nekem segíteni tudjon. Nehéz a helyzetem azért is, mert ő nem volt itt velem... De kicsit megnyugodtam, hiszen állandóan az a nyomás volt rajtam, hogy börtönbe kell mennem. Mindenki könnyen mondja ki azt, hogy börtön, de én már megjártam, tudom, hogy milyen. Már csak azt remélem, hogy helyes fiú lesz a pártfogóm – viccelődött felszabadultan az ítélethirdetés után Cini, aki arra is fel van készülve, hogy polgári peres eljárásban követelni fogja a pénzét Abonyi. 

A vád: csalás

Abonyi Mónika állatvédő azzal vádolta meg az énekesnőt, hogy hol az autója lízingje rendezésére, hol számlái befizetésére több részletben összesen 1,9 millió forintot kért tőle kölcsön. Cini szerint semmiféle kölcsönről nem volt szó, pláne nem ekkora összegben, amikor kapta a pénzt, Abonyi nem mondta, hogy azt vissza kellene fizetnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap