Kolbászban utazik Lakatos Márk

Kolbászban utazik Lakatos Márk

üzlet
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 03. 12:30
ozs

Lakatos Márk a divat- és a szépségipar után most éppen a vendéglátóbizniszben próbálja megvetni a lábát. Az ország legfelkapottabb stylistja újabban már bisztró- tulajdonos is: csütörtök este ugyanis pár hetes próbaüzem után immár hivatalosan is megnyitotta Lakatos Műhely nevű kolbászozóját a belvárosi (Hold utcai) piac emeletén.

– Állandóan ötletelek, és ha találok embereket a terveim megvalósításához – akikkel jól tudunk együtt dolgozni –, akkor nekiállunk, és megcsináljuk. Mivel inkább kreatív ember vagyok, ezért mindenféle tevékenységben kell mellém egy olyan ember, aki ért a számokhoz és tudja, hogy egy biznisz mitől működik – kezdte Márk.

– Kisgyerek korom óta a kolbász az egyik kedvenc kajám a halászlé mellett. A nagypapámék állandóan sült kolbászt, fasírtot, hurkát árultak a pecsenyesütőjükben Agárdon, vagyis ebben nőttem föl. Meg mindig is szerettem főzőcskézni, vendégül látni a barátaimat. Ez odáig „fajult”, hogy úgy gondoltam, hogy étkezni lehet stílusosan is, simán elfér a két dolog egymás mellett. A kolbász szerintem tök egészséges étel, ha tudod, mi van benne. Gyakorlatilag hús és szalonna, fűszerekkel. Mi a saját receptjeinkkel dolgozunk, egy erzsébeti hentesmesterrel töltjük szarvasból, fácánból és csirkéből is. De nem csak kolbászt árulunk, mivel ez egy bisztró, mindennap van főzelékünk, laktóz- és gluténmentes egyaránt – magyarázta lelkesen Lakatos Márk, akinek főnök létére nem derogál beállni a pult mögé, vagy takarítani.

– Felszolgálok, tálcákat viszek, vagyis gyakorlatilag én vagyok a leszedőfiú is. Ez egyébként nekem tetszik, mert szeretek a vendégekkel beszélgetni, tájékozódni arról, mi hogy ízlett. Ez egy fontos dolog, mert nagyon sok vendég azért jön ide, mert kíváncsi arra, hogy én itt mit csinálok – mondta Márk, aki nyugodt lehet, mert a vendégek biztosan díjazzák, hogy ugyanolyan odaadással dolgozik a bisztrójában, mint a szalonjában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.