Két évvel ezelőtti válása után sokan egy lyukas garast nem adtak volna azért, hogy Détár Enikő ép ésszel túléli, hogy Rékasi Károllyal közel harminc év házasság után felbomlott a családjuk. Enikő lefogyott, s bár mélységes fájdalmak gyötörhették, egyfolytában mosolygott, pörgött, kompenzált.
Mintha csak csökönyösen akarná bizonyítani: ő bizony boldog, sportol, egészséges, nem fog összeomlani. A harcias kompenzáció mögött azonban egy megtört asszony látszott: a szép színésznő szürke bőrével, rikító hajával, teljesen lefogyott és leszálkásított testével inkább nyújtott aggasztó képet, mint egy olyan asszonyét, aki valójában örül, hogy megszabadult házassága béklyójából.
Sokan anorexiát kiáltottak, s valóban, nem sokkal volt rózsásabb a kép. Mára azonban felszedett pár kilót, s míg a legtöbb nő ilyenkor kap sokkot, Enikőnek nagyon jól áll a változás. A vad élénkvörösről is egy diszkrétebb, rezesebb hajszínre váltott.
– Valóban kamaszkoromban voltam annyi kiló utoljára, mint akkor – ismeri be Enci. – De egyáltalán nem koplaltam, mint azt sokan gondolták, a stressz látszott meg rajtam nyilván. Most sokkal nyugodtabb időszak van az életemben – nyugtat meg mindenkit a színésznő, akinek hiába mondjuk, hogy eszébe ne jusson újra lefogyni, ő bizony annak hírére, hogy más is észrevette a két-három kiló pluszt, közli: újra az edzőterem felé veszi az irányt. Aztán bevallja: igazából szerepei miatt van szüksége arra, hogy jó kondiban legyen.
– A Macskákban és a Mamma Miában is játszom, muszáj lesz edzeni. De imádok enni, főzni és az édességekről is nehezen mondok le – kelt némi reményt aggódó rajongóiban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.