Győzike önmagát győzte le a testépítő versenyen

Győzike önmagát győzte le a testépítő versenyen

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 02. 05:40
<p>A csúcson kell abbahagyni – vallja Gáspár Győző, aki vasárnapi testépítő versenye után azonnal és örökre befejezte a gyúrást, ahogy a diétázást is.</p>
O. Zs.

Semmi sem tudta kibillenteni Gáspár Győzőt vasárnap délelőtt azon a testépítő versenyen, amelyre hónapok óta, kitartó önsanyargatással készült. Pedig már az is elég zavaró lehetett, hogy Győzi egymaga indult a Superbody negyven éven felüliek mezőnyében, de a verseny csúszása, a hangzavar és a technikai malőrök is megingathatták volna magabiztosságát.

A nógrádmegyeri Schwarzenegger meglepő látványt nyújtott, amint tetőtől-talpig bronz- színűre festve, izmait feszegetve pózolt a színpadon.

– Amikor jelentkeztem erre a megmérettetésre, nem tudtam, hogy egyedül indulok – kezdte Győző. – Gyerekkorom óta régi vágyam volt, hogy egyszer sovány csávó legyek. Most ez az álmom valóra vált. Negyvennégy hét kemény edzéssel és diétával a hátam mögött most itt vagyok sukáran és jóképűen. Magamnak akartam leginkább bizonyítani ezzel a versennyel. Nem akartam senkit megsérteni, csak egyszerűen mertem nagyot álmodni. Jelenleg 62 kiló zsírtól szabadultam meg, és legyőztem önmagam – büszkélkedett a Gáspár család feje. – Tisztában vagyok vele, hogy rengetegen gyűlölnek ebben a szakmában, de ez nem izgat, mert eszem ágában sincs a későbbiekben személyi edzőnek állni vagy újabb versenyeken indulni. Nekem ez ennyi volt, kifújt! 

Győzike azt is elárulta a Borsnak, hogy verseny előtt kizárólag amiatt izgult, hogy a helyszínen miként reagálnak bemutatójára a szakmabeliek. 

– Szerencsére egyetlen bíráló szó sem hangzott el, így csak magamra, meg a zsűrire koncentrálhattam – mondta a sikertől még mindig mámorosan. – A saját tévéműsorom, és saját zenekarom után most a testépítést is sikerre vittem. Innentől engem ez már nem is érdekel többé. Nem kínzom magam tovább, és edzőtermekbe sem teszem be többé a lábam. Már alig várom, hogy étterembe menjünk, és jól bekajáljak – közölte Győzi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.