Elzárják a többi betegtől Rékasit

Elzárják a többi betegtől Rékasit

elzárás
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 04. 05:20
kbv

A terveknek megfelelően gyógyul Rékasi Károly újabb, hétfői műtétje után – tudta meg a Bors. Ám túlságosan nagy bizakodásra nincsen ok, a Barátok közt színészét egy fővárosi kórház szepti­kus, azaz fertőzőosztályán kezelik. Ré­ka­si egyágyas szobában fekszik, sem barátok, sem családtagok nem látogat­hatják. Egyetlen ember van, aki beléphet a szobájába, ez pedig nem más, mint hű társa, Pikali Gerda. Egyébként a színésznő is csak speciális védőöltözék­ben mehet a szobába, steril lábzsák és kö­peny használata, valamint alapos, fer­tőtlenítő kézmosás számára is kötelező. 

Ezek a szigorú óvintézkedések egyébként szintén csak arra utalnak, ahogy elsőként is megírtuk, hogy Rékasinak egy sebfertőzés miatt volt szüksége a hétfői, újabb operációra. A tavalyi motoros balesetekor megsérült jobb lábának csontjai nem forrtak össze rendesen, újra műteni kellett. Majd ez a friss seb is felszakadt, mentővel vitték kórházba a Barátok közt forgatásáról, ahol folyamatos orvosi szolgálat vigyázott rá. Ez­után fertőződött el úgy a seb, amiből csővel vezették el a folyadékot, hogy Rékasinak most ismét a műtőasztalra kellett feküdnie. Jó esetben is hónapokba telhet, míg helyrejön.

A legújabb operáció nem csak a színész egészségi állapota miatt aggályos, Rékasinak egy időre a Barátok köztből is ki kell szállnia, karaktere, Bartha Zsolt egy ideig eltűnik a Mátyás király térről.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.