Celeb

Meztelen valóságshow: mit csinált az ágyban a csupasz pár?

Bors

2016. április 26. kedd 15:30

<p>Már az első adás is nagy sikert hozott: az Ádám keresi Évát megduplázta a Viasat3 nézettségét, 140 ezren voltak kíváncsiak az első magyar pucér valóságshowra, ezzel a TV2-öt is simán verték.</p>

Az első nap az ismerkedés jegyében zajlott, megismerhettük a Bors által már bemutatott szereplőket. Rögtön kialakultak a klikek: a lányok egymásra fújtak, mindenki az egy szem férfi Josie kegyeit kereste. A második nap aztán a fiú választhatott a három hölgy közül, ő pedig Petrával ment a szerelem szigetére.

Nos, az adásban igazán romantikusnak tűnt a randevújuk, első közösen töltött estéjük után már szóba került az esküvő is. Összebújva aludtak, az nem derült ki, hogy szexeltek-e, de sokatmondó voltak Petra mondatai.

– Éreztem a testét, a bőre illatát – áradozott Josieról. Ezt az adás 43 percétől nézheti meg itt. Annyi biztos, hogy az első csók, vagyis szájra puszi már elcsattant közöttük, ami ahhoz képest, hogy két napot töltöttek együtt ruha nélkül nem valami gyors tempó.

 Ami viszont az adásból kimaradt: Josie és Petra egymást osztották a moszkitó háló alatt.

– K*rva darázs! Vagy mi ez... szúnyog.... – mondja Petra, majd gorombán közli a férfival:

– Hagyjál már nem fogok kenegetni senkit, mert fáj a lábam. Lehet, hogy le kell operálni az ujjamat...

Hát ez nem tűnik valami romantikusnak, kíváncsian várjuk a folytatást! 

 

További cikkek

INSTA

Milliókat hoz a konyhára a szerelmi háromszög: még a válásukon is keresnek Kulcsár Edináék

Kérdés

Csutiék még kereshettek is a váláson

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Hat évvel korábban ugyanazért hagyta el vőlegényét Kulcsár Edina, mint most Csutit

borsonline.hu

Vége a találgatásoknak: Tóth Andi szülinapján mutatta meg, ő a hercege

origo.hu

Conte történelmet írt: a Tottenham a 95. percben még vesztésre állt, mégis nyerni tudott

magyarnemzet.hu

Megalapozott a gyanú, hogy V. Naszályi Márta közokirat-hamisítást követett el

kemma.hu

Többen rosszul lettek a komáromi akkumulátorgyárban - kivonultak a tűzoltók

origo.hu

Megmenekült a pusztulástól az Óratorony-szikla

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: értékelés – szomorú, hogy kiestünk, de megérdemeltük

vg.hu

Perre készül az Omega gitárosa

nemzetisport.hu

Női kézi BL: Győri Audi ETO–Krim Ljubljana élőben az NSO-n!

origo.hu

Megerőszakolt egy nőt, kilenc évre börtönben megy a Real Madrid korábbi sztárja