Kész az újabb házasságra a Barátok közt sztárja

család
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 08. 13:30
Szőke Zoltán nem bánta meg, hogy elhagyta a családját a szerelemért.
Bors

Öt éve már, hogy Szőke Zoltán úgy döntött: családja helyett a szerelmet választja. Mostanra elcsitult a viszály, a Barátok közt Mikijének új párja, Annamária gyerekeivel együtt Budapestre költözött, és a színész fiai is elfogadták az új felállást – írja a Best magazin.

Persze nem minden ennyire rózsaszín, mindenki megszenvedett a boldogságért – ahogy ez egy válásnál lenni szokott. A színész és fiai kapcsolata megromlott, ami talán a legjobban megviselte Zolit, ugyanis mindkettejük születésénél jelen volt, s mindkettejük első szava az volt, hogy „apa”.

Az idő azonban megoldotta a dolgot, Zoli összebékült a fiúkkal, már csak egyvalami van hátra, hogy teljesen tiszta lappal kezdhessen új életet: a válás kimondása. Mivel a színész és exe mindent korrektül kíván rögzíteni, hogy senkinek az érdekei ne sérüljenek – se lelki, se anyagi szempontból –, elhúzódik a procedúra. Zoli és szerelme, Annamari egyébként azt mondta a magazinnak, hogy úgy érzik: ha minden hivatalosan lezárul, ők akár egy esküvőre is készen állnának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.