Hallgat a hagyatékkal kapcsolatban Czeizel családja

örökség
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 01. 05:30
Úgy tűnik, lezártnak tekinti a genetikusprofesszor hagyatéka ügyét a három felnőtt Czeizel gyerek, akik előre megbeszélt válasszal érkeztek egy sajtótájékoztatóra.
kbv

A professzor halála és temetése óta először jelent meg a nyilvánosság előtt együtt a három Czeizel gyerek, Barbara, Balázs, Gábor és a genetikus unokája, az orvostanhallgató Benjámin. Czei­zel Endréről ugyanis egy genetikai intézetet neveztek el. A mostantól Czeizel Intézetként jegyzett központ volt az, ahol a tudós élete utolsó éveiben dolgozott, kutatott és betegeket fogadott. Merhala Zoltán még a professzor életében, közjegyző előtt állapodott meg arról Czeizellel, hogy halála után az intézmény az ő nevét viselheti.

– Évek óta ismertük egymást, mondhatom, hogy jó barátok voltunk. Mikor már nagyon beteg volt, megkérdeztem tőle, áldását adná-e arra, hogy az intézet az ő nevét viselje a halála után, és közjegyző előtt adta erre kifejezett beleegyezését – mondta Merhala.

Az intézetvezető és a genetikus jó barátsága nem csak a szakmára korlátozódott, Barbara, Czeizel gyógypedagógus lánya szintén kiemelte: Zoltán olyan, mintha a negyedik testvérük lenne. Ez azért is érdekes, mert mint ismert, a professzornak fiatal barátnőjétől két gyermeke született. Ám a vér szerinti testvérek jelenléte érezhetően – és szavaikból kivehetően – nem csak a névadó sajtótájékoztatónak szólt, annak is demonstrálása volt, hogy csak a „hivatalos” családnak van köze ahhoz, mi történik Czeizel szellemi vagy bármilyen más hagyatékával.

– Mindannyiunknak fájdalmas, de egyben méltó is apu emlékéhez, hogy most itt vagyunk, ugyanis ugyanebben a teremben ünnepeltük a 80. születésnapját. Apu itt kapott újra életre, ha egyébként felkelni nem is tudott, mindig bejött, akár támogatva is. Ha pedig beült a rendelőjébe, és két-három családdal beszélgetett, olyan volt, mintha csak megjátszotta volna a betegségét. Örülünk, hogy az intézet továbbviszi az egyéniségét és szakmaiságát. Mindig attól rettegett, hogy a szakmaisága a porba hullik a halálával. Örülünk, hogy Zoli ennek a központnak a vezetője, mondhatjuk, mi így, hárman Czeizel testvérek, hogy Zoli a féltestvérünk – fogalmazott Barbara, aki viszont az állítólag százmilliós hagyatékkal kapcsolatban nem akart nyilatkozni. Hiába kérdezte a Bors munkatársa, hogy sikerült-e megegyeznie a családnak a fiatal nővel.

– Olyasmiről nem nyilatkozom, amihez semmi közöm – mondta Barbara, aki valószínűleg előre megbeszélte testvéreivel, hogy mit mondanak, Gábor ugyanis szóról szóra ugyanezt felelte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.