Celeb

Döbbenet: megzsarolták Vujity Tvrtkót

F. Zs.

Létrehozva: 2016.04.17.

A TV2 egykori műsorvezetőjét szombaton reggel a megszokott sapkája nélkül fotózta le egy nő, aki a kép elkészítése után valami egészen különös tettre szánta magát.

Egyszerűen megzsarolta a tévést, akitől húsz ezer forintot kért azért, hogy ne adja el bulvárlapoknak a képet. Vujity Tvrtko így számolt be az esetről a Facebookon:

„Ma reggel megkaptam életem üzleti ajánlatát: Hajdúszoboszlón lefotózott egy nő úgy, hogy nem volt rajtam sapka, aztán odajött hozzám és felajánlotta, hogy ha adok neki 20.000 forintot, akkor nem adja el egy bulvárlapnak a képet (azt hiszem azok 10 vagy 15 ezret fizetnek). Hát, gratulálok! Gazdagodjon bátran, Tisztelt Asszonyom!”

A Bors munkatársa megkereste telefonon a műsorvezetőt, hogy megkérdezze tőle, mire jutottak a hölggyel a tárgyalásban.

– Először oda jött hozzám ez a középkorú nő és azt mondta, hadd készítsen velem közös fotót – meséli Tvrtko. – Nem volt ez ellen kifogásom, de szerettem volna megtörölközni (épp a medencéből jöttem ki) és fel szerettem volna venni a sapkámat. Ezt közöltem is vele, mire ő azt válaszolta, hogy egyébként már lefotózott sapka nélkül, és úgy gondolja, ha adok neki húsz ezer forintot, akkor nem adja el egy bulvárlapnak a képet – emlékzett vissza, majd így folytatta:

– Hiába végeztem el számtalan iskolát, beszélek több nyelven, először fel sem fogtam, hogy mit mondott. Egyszerűen nem tudtam értelmezni. Majd pár másodperc múlva, amikor magamhoz tértem az első sokkból, a lehető legudvariasabban azt mondtam neki, nem érzi azt hogy ez esetleg illetlen dolog lenne?

A nő kapásból válaszolt: „A mai világban mindenki pénzből él uram.”

– Ezek után csak annyit mondtam neki, hogy ne haragudjon asszonyom, én pénzért nem monokinizem csak, ha kedvem tartja!
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek