Áramlopás miatt jelentették fel Kozsót

feljelentés
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 21. 08:15
A népszerű zenészt a teaháza volt üzletvezetője mártotta be az Elmű-nél.
Bors

Teaházának volt üzletvezetője áramlopás vádjával jelentette fel Kozsót, írja a Blikk. Keglovics Zoltán azt állítja, hogy a mérőóra állása nem hogy növekedett volna, hanem mindig kevesebb lett.

– Mivel régen a vendéglátásban dolgozom, Kozso három és fél évvel ezelőtt megkért, hogy segítsek a teaháza vezetésében, amit a nem mindig rózsás körülmények ellenére sikerült felfuttatni. Eközben egyre sokasodtak a gyanús dolgok. Hiába kerestem az adott számú villanyórát, nem volt olyan az üzletben. Többszöri kérdésemre kinyögte Kozso, hogy fogalma sincs hol lehet, mert leszerelték. Éppen ezért sohasem engedhettük be a villanyóra-leolvasót – mondta a volt üzletvezető, majd folytatta.

–  Kozso kioktatott minket: azt kell mondanunk, hogy a tulaj jelenlétében ellenőrizhet csak, és ő persze sohasem ért rá. Így nem csoda, hogy a négyklímás, több hűtőszekrényes és nagy fogyasztású forralókkal, külső neonfényekkel üzemelő teaház negyedéves villanyszámlája a kétezer forintot sem érte el. Kozso mindenkinek elmondta: ha kérdezi valaki, azt kell mondani, hogy gyertyával világítunk – avatta be a lapot a titkokba a férfi.

– Féltem, hogy bajba kerülünk, hiába próbáltuk a szabályok betartására rávenni – mutatta az Elműnek is elküldött papírokat Keglovics. – Dátumos megjelöléssel lefényképeztük tavaly a villanyórát, aztán kis idő múlva megismételtük, és csodát tapasztaltunk: a mérő állása nemhogy nőtt, egyre kevesebb lett! Ekkor már egyértelművé vált az áramlopás gyanúja, így megpróbáltam a rendőrségen feljelentést tenni, de telefonon nem tudtak felvilágosítást adni, hogy bűncselekményről van-e szó. Kollégáimmal együtt készek vagyunk a rendőrségnek is bemutatni a bizonyítékot – szögezte le a férfi, aki azt is elárulta: a Zöld Teknős Barlangja nevű teázóhoz vízszámla sem jött soha, de az ellenőröknek azt kellett volna mondaniuk Kozso utasítására, hogy a teához, a vécék lehúzásához és a mosogatáshoz otthonról ő hozza kannában a vizet.

Kozso is megszólalt a lapnak az üggyel kapcsolatban.

– Soha nem loptam áramot, nincs ilyesmihez közöm. Meg vagyok döbbenve, hiszen életveszélyes betegségem óta csupán a gyógyulásra, a zeneszerzésre és új életem építésére koncentrálok – mondta.

A Blikk úgy tudja, a kifogásolt, már több éves számlák a Zöld Teknős Kft., illetve a Szomorú Szamuráj volt párja, Keira nevére érkeztek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.