Mindössze 9 éves volt, amikor eljátszotta Darth Vader gyerekkori énjét, ám a szerep véget vetett még be sem indult karrierjének. Jake Lloyd később elmesélte, iskolatársai az őrületig szekálták, például minden alkalommal, amikor meglátták, fénykard hangokat imitáltak, ő pedig némán szenvedett. Mindemellett napi több tucat interjút is kellett adnia, ami teljesen felőrölte gyerekként az energiáit. A színész ugyan hátat fordított a hirtelen jött, fojtogató hírnévnek és Ausztráliába ment tanulni, de még sem talált lelki megnyugvást. A rajongók kedvéért részt vett évi egy-két eseményen, és láthatóan a földi poklot élte meg, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
Egyszer megtámadta édesanyját – miközben rugdosta a nőt, elkeseredetten azt üvöltötte: „Tönkretetted az életemet.” Ezután néhány hónappal, 2015 júniusában csukták le gyorshajtásért. A jogosítvány nélkül vezető Jake menekült az őt hajszoló rendőrök elől: az autósüldözés végül úgy ért véget, hogy a fiatal színész elvesztette uralmát a kocsi felett és lesodródott az útról. Az anya akkor elmondta, fia 19 éves kora óta gyógyszeres kezelés alatt áll, őt is akkor támadta meg, amikor nem szedte be a tablettáit.
Úgy tűnik, a hivatalos szervek 10 hónappal a letartóztatás után belátták, hogy igaza van, és konzultáltak orvosszakértőkkel, a 27 éves skizofréniában szenvedő Lloydot most átszállították egy klinikára, hogy megfelelő kezelést kapjon.
Az édesanya szerint fia máris jobban van, és reméli, hamarosan kiszabadul a zárt intézményből. Csak remélni lehet, hogy Jake tragikus sorsa nem csak egy újabb széljegyzet lesz a gyereksztárok összeomlásának történetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.