A nemzet színésze a Nemzeti Színházban Zsótér Sándor rendezésében új darabot próbál, s bár a rendező is azt mondta, csak akkor jöjjön be a próbákra, ha jól érzi magát, Mari influenzája ellenére is beállt. A korábban tüdőbetegsége miatt a színpadtól is eltiltott Törőcsik a Galilei élete című Brecht-darabban az idős és megtört tudóst játssza.
Igaz, a szövegét nem tudta hibátlanul, és az orrát folyamatosan törölgetnie kellett, a színésznő teljesítménye így is kiemelkedő volt.
– Nagyon szeretem Zsótért, szeretem, amit játszunk vele, mindenre rávesz. Pont éjszaka jött ki rajtam ez az országos kis járvány, így elég nehezen bírtam, de azért remélem, elviselték – mondta mosolyogva, a zsebkendőjét szorongatva a darab fotós próbája után a színésznő.
– Szerencsére a próba közben nem jött rám köhögőroham, de így is rettegek attól, hogy egyáltalán nem élvezhető, amit csinálok. Ha az ember felmegy a színpadra, egy kis nátha vagy hátfájás azonnal el tud múlni, ez azonban nem, ez túl erős – panaszkodott a művésznő, aki szerint a mostani betegeskedésnek tudható be az is, hogy „kihagyott az agya”, és többször kiesett a szerepéből.
– Zsótér nagyon kímél engem, keveset voltam próbákon. Otthon viszont nem tudok magolni, a színpadon kell mondanom a darab szövegét ahhoz, hogy megjegyezzem – zárta a nemzet színésze, akinek új darabját vasárnap mutatják majd be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.