Nettó 450 ezret kapott adásonként Pierrot

szerződések
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 10. 04:10
Pierrot zsebelte be A Dal zsűritagjaként a legnagyobb gázsit. A tény azért is meglepő, mert volt az ítészek között népszerűbb és nagyobb tekintélyű zenész is.
Munkatársunktól

A korábbi híresztelésekkel, becsült összegekkel ellentétben nem Zséda, hanem Pierrot kapott sztárgázsit a köztévétől A Dal zsűritagjaként – derítette ki a Bors. Az ítészt többször is bírálták azért, mert látszólag unottan üldögélt a székében, minimális érdeklődést mutatva a dalok iránt, pedig akkor még nem sejtette senki, hogy pont neki sikerült a legnagyobb összegű gázsit kialkudnia.

Kérésünkre az MTVA eljuttatta nekünk A Dal szereplőivel kötött szerződéseket, amelyekből kiderült: Pierrot adásonként nettó 450 ezer forintért mondta el a véleményét, őt kö­vette Frenreisz Károly nettó 400 ezer forinttal, majd Zséda nettó 350 ezer forintos honoráriummal. A legkevesebbel a Napra együttes énekesének, Both Miklósnak kellett beérnie, ő nettó 300 ezer forintos gázsit kapott. Ez azt jelenti, hogy a hat adás alatt Pierrot munkáját nettó 2 millió 700 ­ezer forint közpénzzel díjazták.

Az MTVA tavaly decemberben jelentette be, hogy lecseréli a korábbi zsűrit, vagyis menesztette Csiszár Jenőt, Rúzsa Magdit és Rákay Philipet. Az egyetlen kivétel Pierrot volt, ő újra dönthetett arról, hogy ki képviselje hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Dal szerződéseiből kiderül az is, hogy a zsűritag még Harsányi Leventénél is több pénzt kapott, Harsányi ugyanis adásonként nettó 400 ezer forintért vezette a mű­sort. Az MTVA-tól megtudtuk, hogy Tatár Csillával nem kötöttek szerződést erre a műsorra, mert ő az MTVA munkavállalója.

A dokumentumokban a többi között az is szerepel, hogy a győztesnek, Freddynek öt ingyen fellépést kell vállalnia az MTVA eseményein, vagy olyan rendezvényen, amelyet a köztévé támogat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.