A színész első komoly barátnője most megosztotta intim képeiket és pillanataikat az interneten. A pár 1979-ben jött össze, két évig tartott a szenvedélyes kapcsolat, de aztán szétváltak útjaik. Diane Cox szerint akkoriban még nem volt ilyen rendíthetetlenül magabiztos a szupersztár, féltékenykedett, sebezhetőségét azzal palástolta, hogy megpróbált mindent az irányítása alatt tartani, ambiciózussága azonban rövid idő alatt az A-ligás színészek közé repítette.
Az egykori szerető szaftos részletekről is beszámolt: Cruise szexuális étvágya szinte kielégíthetetlen volt, ezért a nő csak Austin Powersnek hívta a kanos filmkarakter után. Cox azt is elárulta, a sztárt nővérei tanították meg csókolózni. A leendő akcióhős épp a Takarodó című, második filmjét forgatta, amikor egy barátja elárulta neki, hogy szerelme megcsalta. Utoljára akkor találkoztak, amikor 1983-ban Tom hazalátogatott szülővárosába, és felbukkant egy partin: „Egész másképp viselkedett. Odalépett , és azt mondta: meghódítom Hollywoodot” – emlékszik vissza Diane.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.