Keveset szeretheti barátnőjét Peter Srámek

pillanat
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 30. 10:00
Több időt tölt a színpadon, mint barátnője mellett. Peter Srámek örülhet, hisz az egyik legkeresettebb énekesnek számít a közel havi negyven fellépésével, a szerelem így azonban háttérbe szorul az életében.
Sz. B.

Meglepően keveset, általában hetente egy napot tud szerelmével, Ritával együtt tölteni A Nagy Duett versenyzője, Peter Srámek. Míg más, velük egykorú párok sülve-főve együtt lógnak, nekik csak lopott pillanatok maradnak, és így kell életben tartaniuk a kapcsolatukat.

– A barátnőmre valóban kevés szabadidőm jut, hisz rengeteg dolgom van, de természetesen igyekszem legalább he­tente egyszer, ha sikerül, kétszer találkozni vele. Ilyenkor mozizni megyünk, vagy egyszerűen sétálni, együtt lenni. Nagyon türelmes és megértő lány, boldog vagyok mellette – árulta el a Borsnak a szlovák énekes, akit a zene iránti szeretete kárpótol, és az is megkönnyíti a helyzetét, hogy ba­rátnője nem veszekszik ve­le a mellőzöttség miatt.

Srámeknek ha­vonta át­la­go­san húsz fellé­pé­se van, de januárban és márciusban harminc-negyven helyen is járt egy hónap le­forgása alatt, így az is előfordult, hogy egy napon három helyen is tiszteletét kellett tennie.

– Ha Rita szabadideje engedi, mindig eljön a koncertjeimre. Eddig háromszor sikerült, és örülök, hogy el tudott velem jönni Szlovákiába, sőt még a szülővárosomba, Sellyére is. Szeretem, amikor ott van velem – mondta el a fiatal tehetség, akinek hamarosan a maradék szabadideje is foglalt lesz, hiszen Keleti Andi visszatér Amerikából, akkor pedig kezdetét veszik A Nagy Duett-próbák.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.