Celeb

Jósnőhöz fordult segítségért a legendás bemondó

A. T.

2016. március 5. szombat 15:00

Energiaátvitellel gyógyítja magát, de tudását egyelőre csak önmagán hasznosítja. Állandóan nevet, meri vállalni, hogy boldog és elégedett az életével a Hatoslottó-sorsolás egykori háziasszonya. Egy titkos vágya azonban neki is van: negyven éve várja, hogy egyszer megüsse a játék főnyereményét.

Nyert valaha bármilyen szerencsejátékon?

Nem igazán. Alig. Édesapám negyven évvel ezelőtt egy reggel azt mondta, öt számmal álmodott. Gyorsan feljegyeztük a számokat, és azóta minden héten megírom őket a lottón. A négy évtized alatt mindössze kétszer volt hármas találatom, de nem merem abbahagyni, mert mi van, ha épp akkor nyernék? Az állandó számokat nem lehet abbahagyni! Aztán a férjemmel egyszer voltunk egy televíziós vetélkedőben, ahol nyertünk négyszázezer forint értékű sorsjegyet. Azonnal teniszkönyököm és ízületi gyulladásom lett a sok kaparástól. Ezeket a játékokat úgy találták ki, hogy kb. a fele érték jön vissza a jegyekre fordított összegnek, és ez bejött. Végül kétszáztízezer forint volt a hasznos nyereményünk.

Hisz a szerencsében?

Igazából nem, csak szeretnék. Nem is tudom, mit jelent pontosan hinni benne. Az jó dolog, ha az ember szerencsés, és tulajdonképpen én az vagyok. Szerencsés vagyok a párkapcsolatomban, a gyerekeimmel, azzal, hogy a ku­tyáink vannak nekünk, és mi is vagyunk nekik, a házunkkal. Egyébként ezt a szentendrei házat annak idején egy látóasszony jósolta meg nekünk kártyából.

Miért fordult látóasszonyhoz?

Egy barátnőm révén kerültem Klári nénihez. Ő gyakran vette igénybe a szolgáltatásait, és kértem, hogy én is hadd menjek el hozzá. Az édesapám szívinfarktussal kórházba került. Nagyon szerettem, kíváncsi voltam, mi lesz vele. Klári néni fogadott, és anélkül, hogy bármit tudott volna rólam, amint beléptem a szobába, azt mondta: súlyos érrendszeri beteg van a családban, de már túl van az életveszélyen. Előző este voltam bent apukámnál a kórházban, tudtam, hogy aktuálisan jól van, így inkább másról kezdtem kérdezgetni. Rákérdeztem a házasságomra, a gyerekeimre. Azt mondta, az egyik gyerek üzletember lesz, a másik művészember. Így is lett. Beszélt egy házról, amit nagyon szeretni fogunk a férjemmel. Igen, válaszoltam, van egy nyaralónk. Kijelentette: egy másik házról van szó. Ebben is igaza lett. Nagyon pozitív kis ház ez. Szeretjük. Az igazi megdöbbenés azonban kicsit később ért. Mentem édesapámhoz, és kiderült: az intenzív osztályra került. Éjszaka újabb infarktust kapott, amit a nővér reggel nyolc órakor fedezett fel. Újra kellett éleszteni. Ez pont akkor zajlott, amikor a látóasszonynál voltam, és ő az érkezésem után már arra célzott, hogy az újabb életveszélyen van túl az édesapám. Minden igaz volt, amit mondott.

Milyen kapcsolatban van a spiritualizmussal?

Biztos vagyok benne, hogy vannak előző életeink. Elvégeztem a Prananadi tanfolyamot. Ez egy nagyon érdekes, Távol-Keletről származó, energiával való gyógyítás. A második szint után már átmehetünk az előző életünkbe is. A kisebbik fiam is elvégezte, és őt át is vezették az éle­tei­be, és látta a halálait. A legmegrázóbb élményem azonban egy fiatal lányhoz kapcsolódik. Sokáig próbálkozott azzal, hogy várandós legyen. Aztán a sógora elvitte egy előző életvezetésre. Kiderült, hogy egyszer beszorult a szülőcsatornába, és meghalt, míg egy másik alkalommal a szülésbe halt bele. Talán tudatalatti gátlás volt benne az élet-halál kapcsán, ami ezáltal feloldódott. Két hónap múlva teherbe esett, és gyönyörű kisfiút szült.

Ezek szerint önmagát gyógyítja?

Igen, és működik! Megtanultam a technikát. Ha valamim fáj, végigszaladok magamon, és az érintett területre sugárzom az energiát. Jót tesz, és tudom, hogy ez nemcsak a fantázia szüleménye, hanem működik is. Két szintet végeztem el, és bár már gyógyíthatnám a családtagjaimat is, erre nem érzem magam elég felkészültnek.

Azért orvoshoz is elmegy, ha betegség kínozza?

Nem vagyok egy orvoshoz rohangálós ember. Legutóbb akkor voltam doktornál, amikor a jogosítványom meghosszabbításához kellett egy egészségügyi alkalmassági igazolás. Megmérte a vérnyomásomat és elképesztően magas lett. Gyorsan mondtam neki, ki kell mennem a mosdóba, mert szerintem csak üres hólyaggal lesz jó az értékem. Aztán beszorultam a mosdóba, amitől persze még magasabb lett a vérnyomásom. Azóta a férjem délután három órakor megméri a vérnyomásom, és mindig a normális értékhatáron belül van. Talán fehér köpenyes idegességben szenvedek.

Nagyon fitt és energikus. Ezt az egészséges életmódnak vagy a szerencsének köszönheti?

Igyekszem egészségesen élni. Hiszek abban, hogy a mozgás jót tesz a testünknek, próbálok egészségesen étkezni, de nagy a kísértés, hisz imádok főzni és lakáséttermet üzemeltetek. Szeretem az egyszerűbb ételeket, a salátákat, zöldségeket, tésztaféleségeket, de olykor csülökre vágyom, és akkor meg is eszem.

És utána jöhet a mozgás…

Hát igen! A kutyáimnak köszönhetően naponta mozgok, de hetente kétszer Leányfalura járok tornázni, Fodor Évi volt úszónőhöz. Hozzám hasonló korú csajoknak tart órákat, és iszonyúan nehéz. A csoportunkban egyébként én vagyok a második legfiatalabb. Hihetetlenül kemény hasizom- és hátizomgyakorlatokat végeztet velünk. Edzésben vagyok.

Térjünk vissza kicsit az ezotéria világába! Működik a női megérzése?

Nem is tudom. Nem szoktam erre figyelni. Az az igazság, hogy talán ellustultam az évek alatt, mert nekem nem kellett semmire sem ráéreznem. Tökéletes harmóniában élek, és ez az érzék nem fejlődött tovább bennem. Boldog és elégedett vagyok és a prob­lémákat humorral or­vosolom. Kell ennél több az életben?

További cikkek

Szexi

Vetkőzéssel mentené meg a Földet a nagymellű bombázó

Centik

Alacsony pasikra vadászik a világ legmagasabb pornósa

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Elúszott a baloldali népszavazás: legalább 250 ezret akartak, végül csak 235 ezer aláírást gyűjtöttek össze a baloldali pártok

ripost.hu

Álmai nőjét keresi egy készenléti rendőr-segítsünk neki megtalálni

life.hu

Borbély Alexandra és Nagy Ervin is elutazott: csodás helyről jelentkeztek be

vg.hu

Katonákat küldenének Romániába

kemma.hu

Rendőrségi fotón ismerték fel magukat a tatabányai tinik, azonnal feladták magukat

origo.hu

11 szív- érrendszeri tünet, amit komolyan kell venni

vg.hu

Nem csak meggyőződésből oltásellenes Djokovic

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

nemzetisport.hu

BL: nem játszhatnak Franciaországban az oltatlan Chelsea- és Real-játékosok

origo.hu

Már Magyarországon is rendelhető az új Opel Astra, az árától hanyatt fog esni

origo.hu

Kikerülte a fénysorompónál várakozókat a 8-as útnál, a következő pillanatban 100-zal jött a vonat - fotók