Ismét Hajós Andrással erősít a TV2

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 09. 19:15
A Kismenők sajtótájékoztatóján a meglepetés egy nagymenő volt. Tavaly nyáron Hajós András és a TV2 közös megegyezéssel búcsút intett egymásnak, ám most visszatér zsűritagként.
Bors

Igazi, formabontó, tehetséggondozó műsorral rukkol elő a TV2. A Kismenők azonban nemcsak ezért lesz különleges, hanem többek között azért is, mert Tilla állandó párja, Liptai Claudia helyett most először Ördög Nóra lesz a partnere, akivel karöltve nemcsak műsorvezetőként, hanem csapatkapitányként is bemutatkoznak. Ők választották ki azt a 28 gyermeket, akik lehetőséget kaptak a szereplésre.

– Régi álmom volt Tillával műsort vezetni, bár ő ezt nem mondta rólam. Nekem is lesz 14 gyermekem, és neki is, így tulajdonképpen harcolunk egymás ellen. 120 kicsit hallgattunk meg, végül 28-an lettek kiválasztva, három kategóriára osztva: ének, tánc, egyéb – árulta el Ördög Nóra. A műsor sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a zsűriről, Ábel Anita mellett a Crystal egykori énekesnője, - aki egyben a Sztárban Sztár állandó felkészítő tanára volt – Lajtai Kati kapott helyet, egy balettművész, Apáti Bence, és mindenki legnagyobb meglepetésére Hajós András.

– Kicsit más lesz ez a műsor, mint az Ének iskolája, hiszen ott felkészítő tanárok is voltunk, itt pedig csak értékelni kell. A gyerekekért bármire hajlandó vagyok, nagyon várom már ezt a műsort – mondta el a sajtótájékoztatón Hajós, akivel a nagy pocakkal érkező Lajtai Kati biztosan sok mindenben egyet fog érteni.
– Az Ének iskolájában én voltam Hajós tanársegédje, szinte mindenről hasonlóan vélekedtünk, remélem most azért ez nem így lesz! – nevetett a várandós Lajtai Kati, aki pocakjában lévő kisfiát is segítségül hívja majd a zsűrizés során. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.