Gregor Berni: Ez a férfi tényleg szeret engem

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 03. 12:30
Sokan két hónapot sem adtak Gregor Bernadettnek és Szarvas Attilának, de már két éve együtt vannak. A színész még mindig ugyanolyan szépnek látja feleségét, mint az első találkozáskor.
Bors

Még Gregor Beni is sokszor meglepődik, hogyan is lehetnek ők annyira szerelmesek, amennyire – adja hírül a Story magazin. A színésznő elmúlt időszaka maga volt a tökéletesség, ma erősebb a kapocs közte és férje között, mint az első hónapokban.

Pedig Berni a kapcsolat elején rettegett, milyen lesz egy férfival megint együtt élni, nem következik-e be olyasmi, ami tönkreteszi a szerelmüket, mi lesz, ha egyszer együtt kell színpadra lépniük. „De ahogy teltek a hetek, kezdtem elhinni, hogy ez a férfi tényleg szeret engem. (…) Ha két-három kiló felesleg van rajtam, fáradt vagyok, esetleg nyűgös vagy beteg, akkor is a leggyönyörűbbnek lát, és mindig hangot is ad az érzéseinek. Állandóan dicsér” – mondta a magazinnak Berni, aki férjével szinte a nap 24 óráját együtt tölti.

Ilyen nagy összhangban persze adódik a kérdés, hogy a friss házasok esetleg a gyerekvállaláson is elgondolkodtak-e már. Gregor erre azt felelte, Bence és Álmos fia az első perctől kezdve elfogadta Attilát, de csak a kisebbik fiú él velük „Sokan kérdezik tőlünk, hogy lesz-e közös gyerekünk Attilával, de erre még ma sem tudok választ adni. Továbbra is hármasban élvezzük az életünket, ami így a lehető legtökéletesebb” – fogalmazott a szép színésznő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.