Csalással jubilált Esztergályos Cecília!

Esztergályos Cecília
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 24. 09:30
Hatodik éve játsszák, telt ház előtt ünnepelte a századik előadását a Mici néni két élete című retró vígjáték.
GYLF

A József Attila Színház zsúfolásig megtelt az előadásra, és szerencsésnek mondhatta magát, aki ott lehetett ezen az ünnepen. Bodrogi Gyula spontán megjegyzésének köszönhetően a darab egy jelenetében a főszereplők, Esztergályos Cecília, Galambos Erzsi, Vándor Éva egyszerre kaptak nevetőgörcsöt úgy, hogy még a poént elsütő Bodrogi teste is hosszú másodpercekig remegett a nevetésétől. A vastapsot kiérdemlő sikert követően egy hatalmas torta és tűzijáték kíséretében köszöntötték a „százados előadást”, majd egy rögtönzött közönségtalálkozón ünnepelték a társulat tagjait.

Nemcsák Károly igazgató felkérésére a ceremóniát „volt szomszédja”, Fehér Anna vezényelte le, aki hosszasan méltatta a társulat legendás és kitüntetett tagjait, majd a rajongók is kérdezhették a színészeket. Esztergályos Cecília többek között azt is elmondta, megtisztelő volt a számára, hogy amikor a csípőműtétje miatt leesett a lábáról, a színház nem felejtette el.

– Nem játszották a darabot, megvártak vele. Nagyon jól érzem itt magam, és szeretnék még nagyon sokáig itt lenni. Jó estét – mondta, a ceremónia végén pedig az autogram- és szelfivadászoké lett a terep.
A buli azonban csak egy jó órával később, a színészbüfében teljesedett ki. A hatalmas tortát Esztergályos és Bodrogi szervírozta a társulat részére, majd pezsgővel koccintottak a sikerre. A színfalak mögött Bodrogi elragadtatta magát és megjegyezte: régen az a darab volt említésre méltó, ami nem élt meg száz előadást. Esztergályos pedig a Borsnak azt is megsúgta, apró trükkel nyűgözte le a publikumot.

– Csaltam. Hanyatt dobtam magam és úgy húztam fel a lábam, így sokkal könnyebb – magyarázta azt a jelenetet, amikor a bal lábát a feje fölé emelte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.