Tolvai Reni: Saunders megnyeri A Dalt!

Tolvai Reni
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 14. 19:30
Váratlan fordulatokat és férfias küzdelmet hozott szombat este az Dal középdöntője.
Bors

Eldőlt, Kállay-Saunders András, Petruska András, Oláh Gergő és a közönség szavazatai alapján a Mushu zenekar már biztos a legjobb nyolc előadó között lesz a február 27-i döntőben.

Az énekesek közül Petruska és a Saunders produkciója már az elődöntőkben toronymagasan vezette a ranglistát, és amíg az alternatív zenei vonalat képviselő Petruska alig hiszi el, hogy ekkora sikert aratott, addig Saunders magabiztos, eltökélt szándéka, hogy két év után ismét ő utazzon ki a nemzetközi döntőre. 

– Idén csakis az első helyezéssel lennék elégedett az Eurovíziós Dalfesztiválon – nyilatkozta a life.hu-nak a középdöntő előtt, és nem kizárt, hogy elszántsága ismét elhozza a vágyott győzelmet. Szerelme, Tolvai Reni már kiesett a versenyből.

– Mindig pozitívan tekintek a jövőbe és örülök annak, hogy kétszer is felléphettem a Dal színpadán. Számomra véget ért a verseny, de mindenben támogatom Andrist. Meg tudja csinálni, a Who we are című dallal újra kijut majd a nemzetközi versenyre! – véli Reni annak ellenére, hogy korábban még nem volt példa arra, hogy ugyanaz az előadó többször is képviselje az országot. 

Tatár Csilla fricskája

Az én testem az én szabályaim – ezzel a felirattal a pólóján nyitotta meg a Dal első középdöntőjét Tatár Csilla. A műsorvezetőnő öltözködését mostanában több kritika is érte: túl rövid szoknyát, előnytelen ruhát vagy rikító színt választott, amit szakértők és egyszerű nézők sem hagytak szó nélkül. Csilla az élő adásban pólójával üzent a kritikusoknak, majd gyorsan átöltözött és nagyestélyire váltott.

– Csilla szerette volna jelenzi, hogy nem foglalkozik azzal,ki mit gondol a külsejéről. Üzeni minden nőnek, hogy vállaja a testét – magyarázta az egyik stábtag. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.