Szocialista polgármestere lesz Salgótarjánnak

Salgótarján
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 28. 22:45
A nógrádi megyeszékhelyen azért kellett újra településvezetőt választani, mert tavaly novemberben meghalt Dóra Ottó, a város MSZP-s polgármestere.
MTI

A szavazatok 95 százalékának feldolgozása alapján Fekete Zsolt a voksok 52,9 százalékát kapta meg. Simon Tibor (Fidesz-KDNP) a szavazatok 40, Hulitka István (Jobbik) 6,2, Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt) 1,8 százalékát szerezte meg. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Fekete Zsolt 7394 szavazatot kapott a vasárnapi időközi polgármester-választáson, Simon Tibor 5693-at. Hulitka Istvánra 882-en, Thürmer Gyulára pedig 257-en voksoltak.

A nógrádi megyeszékhelyen azért kellett újra településvezetőt választani, mert tavaly novemberben meghalt Dóra Ottó, a város szocialista polgármestere.

Az MSZP elnöke tapssal kísért, "megnyertük, megnyertük" skandálás közepette érkezett meg Fekete Zsolttal és segítőikkel a párt salgótarjáni irodájánál tartott esti sajtótájékoztatóra.

Tóbiás József elsőként azt mondta: "köszönet Dóra Ottónak, barátunknak, aki elindította azt a változást, amit ma megerősített a város. És köszönet Salgótarjánnak, hogy volt bátorsága nemet mondani a gyűlöletkeltésre, a zsarolásra, a fenyegetésre, és a békés építkezést választotta."

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: azt mondják, a legfontosabb közvéleménykutatás maga a szavazás; ma a valódi Magyarország egyértelmű üzenetet küldött Orbán Viktor délutáni beszédére.

Elvárom, hogy a kormány és Becsó Zsolt (a salgótarjáni választókerület fideszes országgyűlési képviselője) tartsa tiszteletben a nép akaratát, és támogassa a várost. Véget ért a küzdelem, ami az ő dolguk, azt most meg kell tenniük - hangsúlyozta Tóbiás József.

Szeretlek, Salgótarján - ezek voltak Fekete Zsolt (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület) első szavai. Salgótarján vasárnap megválasztott vezetője azt mondta, ahogyan a novemberben elhunyt Dóra Ottó, úgy ő is mindenki polgármestere szeretne lenni, "azoké is, akik eljöttek, és rám szavaztak, azoké is, akik eljöttek, és nem rám szavaztak, és azoké is, akik otthon maradtak, mert Salgótarján így mindannyiunké, ez a hely, ahol mi élünk, ez a hely, ami nekünk nagyon fontos".

Hétfőn új munka kezdődik el, együttműködve Salgótarján országgyűlési képviselőjével, és együttműködve a kormánnyal is, "mert azt gondolom, hogy a kormánynak minden egyes település számít Magyarországon, nem lehet különbséget tenni színek szerint, pártok szerint, vallás szerint" - hangsúlyozta Fekete Zsolt, aki mindenkit arra kért, hétfőtől közösen dolgozzanak Salgótarjánért, mert ez a város megérdemli, hogy elinduljon a fejlődés útján.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, minden salgótarjáninak köszönetet mondott. Úgy fogalmazott: ez a választási eredmény "azért következhetett be, mert láthatóan szétesett a kevesek országa".

A salgótarjániaknak azért is köszönet jár, mert utat mutattak az egész országnak, megmutatták, hogy bármennyire is fenyegetik, vagy megfélemlítik őket, bátor emberek, következetesek - mondta a DK alelnöke.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.