Rékasi: Isten figyelhet másra, én jól vagyok

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 18. 08:30
A kórházból alsóneműben, bekötött lábbal, a járókeret mögött ülve és integetve jelentkezett be Rékasi Károly. Azt üzeni rajongóinak, hogy jól van, és végre megy dolgozni.
Sz. B.

– Piszkosul boldog vagyok – kezdte a Borsnak Rékasi, akit még a kórházban értünk utol telefonon, múlt héten ugyanis újabb műtéten esett át, mert elmozdultak a lábába helyezett csavarok, a csontjai pedig nem forrtak össze. – A reggeli vizit után mondta az orvosom, hogy hétfőn hazaenged, és újra munkába állhatok – újságolta a színész, és azt is bevallotta, hogy jókor jött a jó hír, mert már elfáradt.

– Többször álltam már nyerésre, a szervezetem mégis megtréfált. Sokszor hittem már, hogy majdnem, aztán újra ágynak dőltem. Többször kerültem már közel a másik oldalhoz, az első, klinikai halál után úgy éreztem, az Isten figyelmeztetni szeretne valamire. Most arra kérem őt, hogy figyelmét irányítsa most már másokra, én jól vagyok – magyarázta Rékasi, aki ég a vágytól, hogy újra dolgozni kezdhessen, hiszen tudja: az elmúlt hónapokban mennyi dolog és kötelesség hárult szerelmére, Pikali Gerdára.

– Sajnos a József Attila színpadára már nem állhatok ebben az évadban, amit nagyon sajnálok, de tudomásul vettem, mert tudom, hogy ez a helyes döntés. A Barátok közttel viszont számolhatok. Nem egyeztettem még velük, de várom a stúdiótól a szinopszist, hogy mikor mehetek – mondta el a színész.

A Bors megkereste a produkciót, hogy megtudjuk: Bartha Zsolt mikor állhat újra kamera elé, de kérdéseinkre nem kaptunk választ, hivatalos nyilatkozatot későbbre ígértek. Azonban úgy tudjuk, a producer, a forgatókönyvírók és az egész stáb nagyon várja, hogy kollégájuk minél előbb megkezdhesse a forgatásokat. Információink szerint néhány jelenetet már korábban rögzítettek, illetve a helyszínek és a cselekmény tekintetében igyekeznek majd Rékasi állapotához igazodni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.