Isten- és Ákostisztelettel idegesítik Ákost

dóm
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 25. 09:00
Újra akcióba lendült az a Facebook-csoport, amely azután jött létre, hogy Kovács Ákos tavaly decemberben az Echo Tv-n kifejtette: „a nőknek a női princípiumot kell beteljesíteniük, valakihez tartoz­ni, valakinek gyereket szülni”.
T. T.

Mint ismeretes, az énekes kijelentése megosztotta az országot, napokig róla szóltak a hírek. A felbolydulásba a Szegedi Kovács Ákos Funclub is csatlakozott, amely egy esemény keretében arra buzdította a rajongókat, hogy az énekes decemberi koncertjére vásárolt jegyeket váltsák vissza.

A sztár menedzsmentje akkor jogsértéssel vádolta az oldalt, amely kéthónapos csend után most újból szárnyakat kapott. Ezúttal a szatíra műfaját hívták segítségül. A közösség Facebook-ese­ménye szerint vasárnap, február 28-án Isten és Ákostiszteletet rendeznek a szegedi dómban. A csoport adminisztrátora vidáman válaszolt a Bors kérdéseire, de kilétét nem fedte fel és csak chaten „beszélt”.

– Hogy kell elképzelni ezt a misét? – kérdezte a Bors, belemenve a játékba.

– Egy átlagos vasárnapi miséről van szó, amelyet feldobunk egy kis korszerű pop-rock muzsikával. Mondhatnám, hogy az úr tortáján a Mester lesz a tejszínhab – írta gúnyolódva a magát ákosista gondolkodónak valló eseményszervező, aki tavaly már egy szobor­állítást is kivitelezett pophercege tiszteletére.

– A szoborállítás sikere nem egyértelmű. Bár a Mesternek minden bizonnyal jólesett a gesztus, a rajongókat megosztotta. Azóta a helyi rajongók mérsékelt szárnya kivált a csoportunkból, csak az igazi ákosista radikálisok maradtak – részletezte funclubja tagjainak nézeteit a szervező.

Az eseményre Kovács Ákos menedzsmentje nem kívánt reagálni, ezért azt kér­deztük a szervezőtől, értesítették-e minderről az énekest.

– A Mester ott van mindenütt. Mindent lát, mindent hall. Ott van a természetben, a város nyüzsgő forgatagában. Kicsit benned, kicsit bennem is. Na­gyon köszönöm a megkeresést. Ákos legyen veled!– búcsúzott a chatelő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.