Egy szerelmi háromszög több szálon futó története és a Kiscsillag zenéje találkozik április 26-án, az Erkel Színház színpadán egy különleges darabban, amelyet a Válótársak színésznője, Földes Eszter rendez. Lovasi Andrással írt művét viszi színpadra Semmi konferencia címmel.
Az ifjú házasok között nem csak a munkában, a magánéletben is érezhető az összhang, a darab sajtótájékoztatóján összebújva, egymás szavába vágva beszéltek a műről és a közös munkáról. Már a jegygyűrűjüket sem takargatták.
– A Kiscsillag dalait fűzzük fel egy dramaturgiai szálra. A történet tíz éve van a fejemben, de papírra eddig nem vetettem. A feleségemmel közösen kezdtük írni, teljesen természetes folyamat volt, hogy Eszter belenyúlt. Szükségem volt rá, hogy más is lássa a történetet. Eszter színházi szemmel tekint rá, mást tart fontosnak. Sokszor hajnali kettőkor felkeltünk, beszélgettünk, és ebből alakult a darab egy év alatt – magyarázta Lovasi, hozzátéve, egy korábbi koncertszínházban már segített neki Eszter, így evidens volt, hogy ő rendezi a darabot. Ez ellen egyébként a zenekari tagoknak sem volt kifogásuk.
– Természetesen izgulok, színészekkel könnyebb dolgozni, de hallgatnak rám a fiúk is. Leginkább a szövegmondás tekintetében van szükségük segítségre, András például állandóan motyog – magyarázta Eszter, akit férje felkért, hogy játsszon is a darabban. Eszter azonban egyelőre hezitál, mert bár szerepelt már zenés műben, a darab szereplői, Pásztor Anna, Péterfy Bori vagy Falusi Mariann mellett úgy érzi, nem rúghat labdába.
Ezenkívül azonban semmiben nincs vita a házastársak között.
– Azt hiszem, a nyomás inkább összehoz bennünket. Mindketten megküzdöttünk ezért, mindkettőnknek egyformán fontos – mondta Eszter, akitől András veszi át a szót.
– Nincs igazán gyakorlatunk ebben, soha nem dolgoztam együtt a párommal. Nyilván van benne konfliktusforrás, de ahogy a többi vitánkat, ezeket is tudjuk kezelni. Inkább erősíti a kapcsolatunkat. Jó együtt hülyéskedni, elfáradni.
Eszter azt is elárulta, babát terveznek, ebben sincs vita, csak az időpont kérdéses. A színésznő már most is szülne, de a végső szót András mondja ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.