Caramel majdnem leájult a színpadról

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 18. 11:30
Rendkívül zsúfolt évet zárt az egykori megasztáros, aki azt hitte, év elején jut ideje pihenésre és a családjára. Ekkor jött a szörnyű hír: nagynénje agyvérzést kapott.
Bors

A borzasztó hír pont február elsején derült ki, amikor Caramel a születésnapját ünnepelte. Ezért még a buli is félbeszakadt. A hot! szerint az énekes azóta minden szabad percét a kórházban tölti, mégis derűs és nyugodt.

Talán azért, mert a tavalyi hajtás után felesége, Szilvi megálljt parancsolt, és januárban legalább volt lehetősége Caramelnek pihenni.

– Nem szeretnék még visszavonulni, vagy lemondani a karrieremről. Csupán arról van szó, hogy az elmúlt évek után óriási szükségem volt már arra, hogy én oszthassam be az időmet. Egy év alatt közel 300 koncertem volt, a többi munkám mellett, ezt pedig a családom sínylette meg – mondta Caramel a magazinnak.

Az énekes év végére teljesen kimerült, ahogy fogalmazott, szinte leájult a színpadról. Ekkor mondta Szilvi, hogy elég lesz, Caramel így most csak havi néhány fellépést vállal és az otthoni stúdiójában dolgozik új dalain. És persze kislányával, Szofival játszik, aki mivel alig látta édesapját az elmúlt hónapokban, nagyon anyás lett. Caramel ennek ellenére azt mondja, szívesen vállalna még gyerekeket párjával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.