A kirúgás szélére került Tvrtko

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 24. 04:00
Kiborította a tévécsatorna vezetőit, hogy Tvrtko saját kollégáját, Berki Krisztiánt alázta élő adásban. A következő hiba az állásába kerülhet.
Munkatársunktól

Egyszer már önként távozott a TV2-től, most úgy tűnik, szakmai karrierjének második mélypontjához érkezett Vujity Tvrtko. Egy hete még csak a magánélete kapcsán került a címlapokra, köszönhetően Demcsák Zsuzsa perének, ahol a tanúként meghallgatott riporter kapcsán Tvrtkót is megpróbálta az ügybe belekeverni és kínos helyzetbe hozni a műsorvezető volt férje. Ezt követően már saját magának kereste a bajt a sapkás riporter, a Mokka műsorvezetőjeként pénteken élő adásban ment neki Berki Krisztiánnak.

– Az egész életem az ellen szól, amit te képviselsz a nyilvánosság előtt. Hogy eleve azt mondjuk, hogy közszereplő vagy. Innentől fogva én nem látom a produkciót semmilyen szinten. Én nem tudok a lányod szájra puszijáról, az órádról, a cipődről beszélgetni. És én például baromi zavarban vagyok ettől – méltatlankodott Vujity Tvrtko az izomember ellen, majd később a herevasalásról is megemlékezett. – Egy egész ország beszélt a herevasalásról, ami nem történt meg – tette hozzá.

Anélkül, hogy az igazságot keresnénk, egy dolog biztos: a TV2 két ismert sztárja nem viselkedhet így, akármit is gondolnak, hiszen akárkinek is van igaza, a csatorna issza meg a levét. Tvrtko szívesen említi magát mint a hétköznap hőseinek krónikása, bár ő maga is kereskedelmi televíziónál dolgozik – a Mokkát is legalább annyira említhetjük szórakoztató, a sztárokkal gyakran foglalkozó műsornak, mint hírműsornak. A riporter mintha erről feledkezne meg időnként: hogy szereti, nem szereti a „sztárokat”, azok bizony a kollégái.

Tvrtko kirohanásának lett eredménye, híreink szerint írásbeli figyelmeztetésben részesítették. De nem csak ő kapott büntetést. 

– A Mokka felelős szerkesztője is szóbeli figyelmeztetést kapott amiatt, mert Tvrtko élő adásban becsmérelte a cégcsoport egy másik saját gyártású műsorát és annak egyik szereplőjét. Mindezt ráadásul azok után, hogy Tvrtko a „csekkes-játékán” nyilvánosan hívta ki Andy Vajnát, a csatorna tulajdonosát, majd később a felhívást – nem tudni miért – eltávolította.

A szakmai fiaskó tehát nem múlt el nyomtalanul. Szerettük volna megtudni, hogy a figyelmeztetés mivel jár pontosan, és milyen további következményei lehetnek. A TV2 azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseinket, mivel az esetet belső ügyként kezelik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.