Vajna Timi, ha akart sem tudott volna Andy betegágya mellett maradni

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 13. 09:30
Egy szerető feleségnek a kórházban, a férje mellett van a helye vagy kisebb érprobléma esetén intézheti ügyeit a világ bármely táján? Erről vitázik kedd óta az ország, miután kiderült, hogy míg Andy Vajnát egy budai kórházban kezelik, addig felesége, Tímea a Golden Globe díjátadóján szelfizik világsztárokkal.
Bors

A Blikk cikke szerint a filmügyi kormány­biztosnak már a repülőjegye is megvolt Los Angelesbe, ahol a Saul fia című magyar filmet Arany Glóbusszal díjazta a zsűri. Ám kevéssel az elutazás előtt kórházba került egy korábbi amerikai lábműtét komplikációi miatt. Tímea viszont január 8-án már repülőre szállt, s a tengerentúlon egy kis magyar közösségnek adott Vastag Csaba-koncerten is részt vett, majd a nemzet­közi díjátadó vörös szőnyegén lépdelt.

Az in­ternetezők szerint viszont férje betegágya mellett lett volna a helye.

„Amikor az én párom kórházban van, vele vagyok, nem parádézom” – írta egy olvasó. „Önzetlen ez a Timi, az ura kedvéért, aki itt, Budapesten fekszik kórházban, feláldozta az odaadó ápolást, hogy méltóképpen tudjon villogni Vastag Csabival a Golden Globe-on!” – vélte egy másik.

S szinte csak ezekhez hasonló véleményeket találunk:

„Egy feleségnek jóban-rosszban a férje mellett a helye. Az Arany Glóbuszt Tímea nélkül is átadták volna.”

Volt, aki ennél durvábban fogalmazott:

„Egy szerető feleség ilyenkor a férjével marad, és bejár hozzá mindennap a kórházba, nem pedig bulizni megy, meg a férje pénzét szórva utazgatni. Timcsike megint csak azt bizonyítja, hogy semmit nem jelent neki az öreg, csak az, amit a pénzén biztosít neki.”

Könnyen lehet azonban, hogy Timi, ha akar, sem tudott volna Andy betegágya mellett maradni. Egy gyémántcéget vezet, elképzelhető, hogy olyan üzleti ügyei és megbeszélései szólították az angyalok vá­rosába, amelyeknek időpontját nem lehetett megváltoztatni, így ha már ott volt, próbálta jól érezni magát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.