Jövő héten kezdik vetíteni a mozik Kern András legújabb alkotását, amelynek plakátját betiltották. A rendező-főszereplő nem különösebben izgatja magát ezen, és leginkább annak drukkol, hogy a nézők szeressék.
– Mi volt az első film, amit látott?
– Gyerekként? De nehezet kérdezett! Nem is tudom, csak arra emlékszem, hogy ’56 után az első film, amit a barátaimmal láttunk, az a Trapéz volt a felújított Corvinban, a gyönyörű Gina Lollobrigidával, és egy cirkusz életéről szólt. Nyolcévesen maga volt a csoda!
– És alig múlt tíz, amikor már ön is filmben szerepelt.
– Így igaz, Kaland az állatkertben, ez volt a címe.
– Mit szólt az édesapja, hogy a kisfia mozihős lett?
– Ó, apám nagyon büszke volt, ő maga is művész szeretett volna lenni, író, rendező.
– Ezzel szemben…?
– Könyvelő volt az Egyesült Gyógyszergyárban. De írt egy könyvet. A gyerekkoromról. Rólam, az osztálytársaimról, a mi kis életünkről, és a Móra Kiadó ezt meg is jelentette. Csata a hóban.
– Huszonéves koráig élt Lipótvárosban, vagy ahogyan ön is nevezi, Lipóciában. Mi volt ott a legjobb?
– Tudja, mi? Hogy fiatalok voltunk! Nagyon jó brancs jött össze ott a Balzac, Sziget, Fürst Sándor utca környékén. Éppen emiatt én bizony szerettem suliba menni, együtt lenni a srácokkal; olyan volt ez nekem, mintha egy kávéházba járnék. Ja, és tudja, mi volt még nagyszerű? Hogy imádtunk mozizni!
– Akkoriban, kisgyerekként miként gondolt a halálra?
– Nem gondoltam én arra!
A sztori
Dr. Borlai (Kern András) megtudja, hogy csupán néhány hónapja maradt hátra. Ördögi tervet eszel ki: magára haragítja szeretteit, hogy majd ne okozzon fájdalmat a halála... Csakhogy a filmben ekkor újabb fordulat következik be, egy nem várt esemény hatására a főszereplő „vissza akar csinálni” mindent, de ekkor ez már nem sikerül. Elárulná, mi ez a fordulat? – kérdeztük Kern Andrástól, mire a rendező így felelt: „Tessék megnézni a filmet!”
– Pedig azt hittem, ez a film, ez a téma valahonnan a gyermekkorból jött. Az akkori félelmekből.
– Ezt rosszul gondolja. Egész egyszerűen szerettem volna filmet forgatni, kerestem témát, és Vámos Miklós ajánlotta a figyelmembe az egyik novelláját. Mindössze három oldal az egész. Megtetszett, s akkor nekiálltunk ebből megírni a forgatókönyvet.
– Könnyű Kern Andrással együtt írni?
– Azt hiszem, igen. Ketten írtuk, de mégis külön. Időnként összeolvastuk, átbeszéltük, javítgattuk, és egyszer csak összeállt.
– Van olyan egykori színészbarátja, aki, ha még velünk lenne, akkor szerepelne a filmben?
– Neeem, ez nem így megy! Rendezőként szerepre keresem a színészt. Előfordul, hogy már a forgatókönyvíráskor látom magam előtt a színész arcát, és az ő karakterére alakítom a párbeszédeket.
– Akadt, aki a felkérésre nemet mondott?
– Szerencsére nem. Az egyik szerepre azonban sehogyan sem találtunk színészt. Arra, aki a filmben a főszereplő orvos édesanyját alakítja. Egyszerűen nem akadt itt Budapesten olyan idős színésznő, akire illett volna a karakter. És akkor egy erdélyi barátom a figyelmembe ajánlotta Elekes Emmát, egy idős marosvásárhelyi színésznőt, aki húsz éve nem állt már színpadra, és hogy még meglepőbbet mondjak, soha azelőtt nem forgatott filmet. Ezek után szenzációsan formálta meg a szerepet.
– A filmbéli édesanya sorsa, figurája hasonlít valamennyire az ön édesanyjáéhoz?
– Igen, persze… van például egy történet, amit róla mesélek a filmben, és ez a háborúban anyámmal valóban megesett. Az ember tudattalanul is beleírja a maga életét, a hülyéskedéseket, a meghatódni való pillanatokat. Belekerül a filmbe egy mondat, eltelik fél év, és egyszer csak eszembe jut, hogy több évtizeddel azelőtt ki is mondta nekem ugyanezeket a szavakat.
Plakátháború
A film utcára került plakátjain a műtősruhába öltözött főszereplő középső ujját egyenesen tartva, mondhatni klasszikus módon bemutat. Az életnek? A barátainak, rokonainak? A halálnak? A fantáziánkra van bízva. Illetve volt. Merthogy az Önszabályozó Reklámtestület obszcénnak találta a plakátot, amely így nem kerülhet az utcákra. Mivel új tervekre és újranyomásra már nincs idő, állítólag kikockázzák majd azt a bűnös középső ujjat.
– Adódott a mostani forgatás során kritikus pont? Vihar? Vészhelyzet?
– A filmforgatás folytonos vészhelyzet! Naponta százharminc megoldandó probléma. Állandó kételyek. De a legnagyobb gondunk az idővel volt. Kicsit többre lett volna szükségünk. Harmincegy napot forgattunk, legalább ötöt-hatot kellett volna még.
– A film elkészült, az alkotó pihen. Milyen érzés?
– Várakozással teli. Szeretném, ha sokan megnéznék. Tudom, ma már a fiatalok inkább letöltik a netről a filmeket, pedig olyan jó lenne, ha az emberek visszaszoknának a mozikba. Jó lenne, ha sokan ráismernének a saját életükre, ha nevetnének egy jót, vagy megkönnyeznék. Ha a filmemet megnézve arra gondolnának, hogy…
– Gondolj rám?
– …hogy hú, de jó mozi volt!
Életút
1948. január 28-án született Budapesten.
50-es évek Tízévesen már filmben játszik, az úttörőtáborban fedezik fel és választják ki a Kaland az állatkertben kisjátékfilm főszerepére.
60-as évek 1962-ben a Ki mit tud?-on egy paródiaszámmal indul Pintér Gáborral. Három évvel később, 17 éves korában az egyik barátjával forgatott amatőrfilmje, a Mi lesz? elnyeri az amatőrfilm-fesztivál fődíját.
70-es évek Rendező akar lenni, de abban az évben, amikor jelentkezik, csak színészszak indul. 1970-ben végez a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és a Vígszínházhoz szerződik. Azóta is a társulat tagja.
80-as évek Egy ország zárja a szívébe, amikor Bujtor István rá osztja a jólelkű Kardos doktor szerepét a Pogány Madonnában. A közkedvelt figura később több Ötvös Csöpi-filmben is feltűnik.
90-es évek Rendezni kezd. 1996-ban a Sztracsatella, egy évvel később pedig A miniszter félrelép direktora.
2000-es évek A tévéképernyők állandó szereplője lesz, elindul a Heti hetes és az Activity Show. A Jászai Mari-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje mellett 2007-ben megkapja a Kossuth-díjat is.
