Celeb

Döbbenet, miért feketelistás Szorcsik Vikiék cége

GYLF

Létrehozva: 2016.01.13.

Mindössze 4550 forint. En­nyi miatt került veszélybe Szorcsik Vikiék családi vállalkozása.

A színésznő édesapját egy parkolási társaság büntette meg, és hiába fizetett, a cégükre végrehajtást kértek. A vendéglátással és közétkeztetéssel is foglalkozó családi vállalkozás így már nem hitelképes, banki kölcsönt nem kaphatnak és pályázni sem tudnak.

– Édesapámnak a fővárosban volt dolga. Azt sem tudta, hogy olyan környéken áll, ahol fizetnie kellene, így megbüntették, jogosan. A mikuláscsomagban nem volt csekk, így másnap elment a postára, kért egyet, és befizette – mondta a Borsnak Szorcsik Viki.

– Bő egy év elteltével vi­szont levelet kaptunk, hogy a családi vállalkozáson végrehajtást érvényesítettek. Jó százezer forintot emeltek le róla. Apukám egyeztetett a végrehajtóval, be­mutatta a befizetett csekk másolatát, de hiába.

Az újbudai önkormányzat ugyanis csak a befizetett több mint négyezer forintot adná vissza, de a végrehajtás során le­emelt tízezreket nem. A közterület-felügyelet kerületi igazgatója ezt mondta a Borsnak:

– Való igaz, történt befizetés, de nem azon a csekken, amin a pótdíjakat kell – mondta Fűri István.

– Egy rózsaszín csekken fizették be, amin nem szerepelt azonosító és rendszám sem. Hiába érkezett meg a befizetés, nem sikerült azonosítani. Így jogszerűen jártunk el – magyarázta Fűri, aki szerint Szorcsikék perelhetnek, és ha a bíróság igazat ad nekik, a le­vont összeget és a perköltséget is meg­térítik nekik.

– Ügyeltünk arra, hogy a vál­lalkozásunk tiszta legyen. Most egy parkolási bírság miatt jogtalanul kerül veszélybe minden. A pereskedés évekig tarthat, addig a nyilvántartás szerint rajtunk is ott a bélyeg, ami mindent tönkretehet. Ráadásul a cég elismerte, hogy befizettük a büntetést. Felháborító! – mondta Viki. A család ügy­véd­hez fordul.

Bírósági ügy: mérlegelés

A Bors által megkérdezett közlekedési szak­jogász szerint kétes kimenetelű lehet egy esetleges bírósági eljárás, az elmondottak alapján feltehetően mérlegelés alapján születhetne döntés.

– A megbüntetett férfinak igaza lehet. Laikus volt az adott helyzetben, de eleget tett a fizetési kötelezettsé­gének. A végrehajtott összeg így visszajárhat neki. Hogy volt-e csekk a csomagban? Sosem lesz bizonyítható. Ugyanakkor azt is vizsgálják majd, hogy a korábbi felszólítások célba értek-e – mondta dr. Pongrácz Krisztina.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714505_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyre több gyermek szenved ebben a súlyos betegségben Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22350_resized.jpg?avcount=1701200109
origo.hu

Szinte semmi nem takarja Metzker Viki meztelen testét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16712668_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Van egy titkos polc minden Aldiban: megdöbbensz, ha megtudod, mire való!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16713826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A svájci légierő elfogta Szijjártó Péter gépét + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714149_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megható fotót posztolt Terence Hill, véget ért egy korszak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715735_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jócskán megemelték a fővárosban a korcsolyapályák használati díjait + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22351_resized.jpg?avcount=1701200109
origo.hu

Görög Zita egy törölközőben mutogatja magát - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715165_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rákkeltő ez a konyhai eszköz, azonnal vidd vissza az üzletbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22340_resized.jpg?avcount=1701200109
borsonline.hu

Extra Lidl kedvezmények a 65 év felettiekért! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701200109
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22357_resized.jpg?avcount=1701200109
ripost.hu

Jákob Zoltán vallomása: Ez nem jött össze, szingli vagyok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22053_resized.jpg?avcount=1701200109
origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/FSPKYds9oGwMvQXh5bFmfy-8E-mEvKJSyG6xfBgHnyU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyOGRmMjY2NjU5ODRkNDE4YTBhZGY1ZmU1NDJiZGI0.jpg
MEGALÁZÁS

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról