Lezuhanó homokzsák sodorta veszélybe Stohlt

zsák
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 15. 08:00
Ha a színpadi díszlet fejen találja, tragédiával végződhetett volna a színpadi előadás. Buci humoros kommentárja csak ennyi volt: Túléltem a terrortámadást.
T. T., P. Zs.

Elismerésre méltó hidegvérről tett tanúbizonyságot Stohl András. Szombat este Molnár Ferenc A testőr című komédiájának főszerepét játszotta a Pesti Színházban Eszenyi Enikővel és Kern Andrással, s közben egy súlyos kellék zuhant a színpadra.

A nézők ereiben egy pillanatra meghűlt a vér, amikor a zsák becsapódott. Egyikük beszámolt a Borsnak a történtekről.

– A harmadik felvonás egyik jelenetében Stohl András és Kern András volt a színpadon, amikor egy homokzsák zuhant a kanapéra, amelynek épp Stohl András támaszkodott. Lenézett rá, és egy ajtón, amely a díszlet része volt, kivágta a színpadról, hozzátéve: ez nem ide való – idézte fel a rögtönzést olvasónk.

– Kicsivel később a monológja következett, amelyben a nőkről van szó, arról, hogy mindig elérik, amit akarnak, de ezúttal a korábbi eseményt is beleszőtte, mondván, ő már egy „terrortámadást is túlélt”. A közönség vastapssal jutalmazta az improvizációt – emlékezett vissza a néző.

A sziporkázó vígjáték nem először tartogat kellemetlen meglepetést Stohlnak: a májusi bemutatón súlyos kézsérüléssel állt színpadra. A Bors megkérdezte a művészt a malőrről, de ő továbbpasszolta a válaszadás jogát.

– Ez az eset a színházra tartozik – fogalmazott.

A Vígszínház a Bors megkeresésére a következőkkel reagált:

"Még sikeres, jól működő előadások esetében is előfordulhat technikai hiba. Ez történt A testőr című előadásban, amit Stohl András, ahogy egy igazi színészhez illik, azonnal frappánsan megoldott. A közönség e gesztusát nagy tapssal fogadta. Az előadás kitűnő hangulatban folytatódott. A hálás közönség nagy tapssal köszöntötte Stohl Andrást, Eszenyi Enikőt, Kern Andrást, és a többi színészt."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.