Eltörtek a csavarok Rékasi lábában

csavar
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 03. 08:30
Rékasi Károly megcsúszott, és megcsavarodott a balesetben eltört lába. Combcsontjában háromból két csavar eltört.
kbv

Hetekkel ezelőtt egy aggasztó hír jutott el szerkesztőségünkbe: nagy baj van Rékasi Károly felépülésével, eltörtek a csavarok a lábában. Olvasóriporterünk akkor arról számolt be, hogy a színész óvatlansága vezetett a fémszerkezet megrongálódásához, mivel a júniusban súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi nem tartotta be a szigorú orvosi utasításokat.

Munkatársunk akkor fel is hívta a színészt, aki azonban azt mondta, hogy normális ütemben halad a felépülése. Most, pár héttel az olvasóriporter információja után ismét rákérdeztünk Rékasinál a történtekre, ugyanis még múlt hét pénteki fellépésén is az látszott, hogy ha bot nélkül van, hamarabb elfárad. A színész ezúttal már nem tagadott:

– Amikor megtörtént ez az eset, nem akartam még róla beszélni, mert féltem, hogy túldimenzionálják ezt az egészet. Úgysem tudott volna akkor segíteni senki azért, mert tud róla, csak az orvosok – mondta a Borsnak ezúttal Rékasi, aki hangsúlyozta: elég nagy baj, hogy eltörtek a csavarok, de a gyógyulását egyelőre nem befolyásolják.

– Valóban nagyobb terhelést kapott a megsérült jobb lábam, mint kellett volna, de abban a pillanatban, amikor eltörtek azok a csavarok, éppen minden utasítást betartva közlekedtem. Egy esős napon orvosi vizsgálatra tartottam két bottal, amik szétcsúsztak, a lábam pedig megcsavarodott. Éreztem, hogy fáj, szerintem akkor törtek el – magyarázta Rékasi, aki az eset óta sokkal óvatosabb.

Orvosai megijesztették: ha a harmadik csavarra nem vigyáz, elmozdulhat az egész lemez, és újra operációra lesz szüksége. A színész ezért továbbra is bottal közlekedik, csak a színpadon, vagy a Barátok közt forgatásain válik meg a segédeszköztől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.