Visszatér a színpadra Palcsó Tomi. Az énekes egy kazahsztáni siker kapcsán döntött úgy, hogy újra az éneklés lesz a meghatározó az életében. Palcsó Tamás alig 18 évesen, 2004-ben tűnt fel a Megasztárban, ahol Caramellel szemben maradt alul a döntőben. Karrierje gyorsan ívelt felfelé. Ám miután 2010-ben autóbaleset érte, visszavett a tempóból. Utoljára 2013-ban a trafikügy kapcsán halottunk róla, hiszen több dohánybolt üzemeltetését is megnyerte. Azóta ismét eltűnt a köztudatból. Ám a Borsnak most legújabb zenei terveiről mesélt, és azt is elárulta, hogy miért döntött a visszatérés mellett.
– Kazahsztánban egy meghívásos alapon működő népi jellegű fesztivál volt. Nem tudom, hogyan találtak rám, jött egy felkérés, én pedig elvállaltam. A Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt énekelve lettem harmadik helyezett. Nagyon büszke vagyok az eredményemre, mert 16 országból érkeztek versenyzők. Voltak például Mongóliából, Oroszországból és Kínából is – mesélte lelkesen Palcsó Tomi, aki a dohányboltjai mellett időt szakít arra is, hogy új zenei formációt alakítson ki.
– Amolyan cover show-nak hívják, amit csinálunk a zenekarommal. Ez azt jelenti, hogy nem feldolgozásokat énekelünk, hanem egy az egyben próbáljuk az eredeti dalt visszaadni a közönségnek. Nagyon szeretem a Maroon 5 zenekart, ezért az ő dalaikat adjuk elő, december elején lesz a bemutatkozó bulink. Nagyjából már összeállt az egész produkciónk, de még dolgozni kell rajta – mondta el az egykori megasztáros.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.