Celeb

Színpadon villantott műmelleket Tóth Gabi

Bors

Létrehozva: 2015.11.10.

A színpadon nehezebb egy hozzátartozót utánozni, mint egy idegent. Gabinak sikerült Verát alakítania!

Még sosem volt olyan jókedvű Tóth Gabi a Sztárban Sztár adásaiban, mint amikor nővérét kellett megidéznie a színpadon. Már a produkció előtt a takarásban bohóckodott, nevetgélt, olyan volt, mint egy rosszcsont gyerek. Láthatóan lubickolt a feladatban, ami nem is volt olyan egyszerű, mint azt hinnénk.

– A nővéremet jobban ismerem, mint bármelyik másik előadót, valószínűleg ezért hiszik azt, hogy könnyű a saját testvérünket megformálni. Pedig egyáltalán nem egyszerű feladat – árulta el a kulisszák mögött Gabi, amíg készült az „arca”.

– Gyerekként sokat utánoztam a tesómat, még most is szoktunk ezen viccelődni. De a Sztárban Sztár színpadán ez teljesen más, hiszen ott előadóként kell megformálnom Verát. Szerencsére rengeteget segített a felkészülés alatt, hogy minden jól sikerüljön. A hangképzés és amellett minden egyes apró mozdulat. Amikor a maszkkal a fejemen tükörbe néztem, az elképesztően fura érzés volt. Bízom benne, hogy büszke rám.

Vera a szüleinek – akik mindig ott ülnek a nézőtéren – ne­vetve mesélte, hogy amikor az adás előtt szembeta­lálkozott a folyosón Ga­bival, konkrétan meg­­ijedt, mintha szemben állt volna saját magával. Remekül sikerült a maszk, és még husibb testet is sikerült készíteni Gabinak, aki a nagy pörgésben nem gondolt arra, hogy bántó lehet a nővérének, ha ország-világ előtt felkapja a blúzát, és megmutatja, ho­gyan párnázták ki. A zsűriben ülő Liptai Claudia próbált szépíteni, magát sem kímélve viccesen ezt mond­ta: „Bár megtörténne ve­lem, hogy otthon levetkőzöm, és azt is le tudom venni.”

Vera a produkció után eltűnt a stúdióból, de nem azért, mert megbántódott. Fellépésre sietett, két koncert között ugrott el a Sztárban Sztár stúdiójába, hogy szorítson a húgának. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja