Hujber Ferenc besírt saját magától

előadás
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 11. 09:45
Kicsinálták Hujbert lelkileg a próbák: két hét múlva lesz a színész Negyvenen vagyok című egyszemélyes darabjának premierje. Saját életét vitte színpadra.
ozs

Önmaga karaktere mellett életének legfontosabb szereplője, további 43 másik ember bőrébe bújik bele a másfél órás one-man-show alatt.

– Borzasztóan könnyű és egyben pokoli megterhelő önmagamat alakítani. Vannak olyan jelenetek, amelyek annyira megviselnek, hogy azt aznap már többször képtelen vagyok újra elpróbálni. Amikor a darab forgatókönyvéhez napokon át a gyerekkoromról meséltem, olyan mélységekig mentem le, hogy napokon át bőgtem. Nem titok, egy éve pszichológushoz járok, de így a hosszú hetek óta tartó próbafolyamatok után biztosan állítom: ez az igazi terápia – magyarázta Hujber Feri kissé megcsukló hangon az előadás sajtónyilvános próbáján, ahol két jelenetből adott ugyan csak ízelítőt, de egyértelműen látszott rajta, hogy nem csak fizikailag, de szellemileg is nagyon megviselt.

– Nagyon várom már az előadásokat, a bemutató után fogom talán úgy érezni, hogy ezzel a darabbal sikerült feldolgozni magamban az eddigi életemet. Olyan, mintha ezzel kisütném a múltam – mesélte Feri. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.