Rengeteget sétálnak, beszélgetnek, dolgoznak együtt. Ismeretségük évtizedekre nyúlik vissza, amikor is mindketten elindultak a színészi pályán.
Hihetetlen, de ötvenöt év telt el azóta, hogy Béres Ilona és Tordai Teri meglátta egymást a Színművészeti Főiskola felvételijén, és életre szóló barátságot kötöttek.
– A felvételin hamar elterjedt a hír, hogy van itt egy gyönyörű lány, aki olyan, mint az angora macska. És valóban az volt, ahogy ott álldogált bordó, kötött ruhájában – eleveníti fel az első találkozás emlékét Béres Ilona, miközben Tordai Teri mosolyog. A két művésznővel egy hangulatos cukrászdában találkoztunk, ahol hosszasan nosztalgiáztunk.
– Nagyon jó barátnők lettünk a főiskolán, Halász Judittal kiegészülve. Még a puskákat is együtt írtuk meg. Felosztottuk a tudományos szocializmust, hogy aztán összevesszünk azon, melyik puska olvasható és melyik nem. Sokat voltunk együtt, mozgalmas, táncos életet éltünk. Mentünk egyik lakásról a másikra, mert akkoriban nagyon jó kis házibulikat tartottak. Közös munkáink is voltak, majd a sors egy időre elszakított minket egymástól.
Kilenc évvel ezelőtt a Csütörtöki hölgyek című darab ismét összehozta őket, majd újabb szünet következett.
– Jó volt újra együtt dolgozni, és amikor levették a darabot a műsorról, hiányérzetünk lett. Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa ajánlotta figyelmünkbe a Szkalla lányok történetét. Megcsináltuk. A Macskajáték című kisregény alapján színpadra állított darabban legközelebb november 20-án, a Nemzetiben láthatnak minket Erzsi és Giza bőrébe bújva. Ilonával szoros, napi kapcsolatban vagyunk. Nyáron például mindennap uszodába jártunk. Sokat beszélgetünk, megváltjuk a világot. Lélekben fiatalok maradtunk – meséli Tordai Teri, majd Ilona veszi át a szót. – És Teri kutyájával nagyokat sétálunk az erdőben. A jövőre vonatkozóan is vannak terveink…
