Minden idők legsikeresebb tévésorozata az 1999–2001 között vetített Betty, a csúnya lány, s a diadalról csak annyit, hogy rekordnézettségének köszönhetően 2010-ben még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Német és amerikai verzió is készült az eredeti, kolumbiai szériából, melynek – mint ismert – Ana Maria Orozco Aristizábal volt a címszereplője.
Mondani sem kell, hatalmas hírnevet szerzett a színésznő, akinek akkoriban Betty volt a hetedik szerepe. Nagy bátorságra vallott, hogy bevállalta a csúnya lány szerepét, hiszen a jellegzetes vastag keretes szemüveggel, borzalmas fogszabályzójával, öregasszonyos ruháival tényleg felismerhetetlenné vált...
A 42 esztendős Ana Mariának azonban ez lett élete legjobb döntése, hiszen minden díjat besöpört, amit csak lehetett. Vígan élt a hírnévből, olyannyira, hogy az eltelt évek alatt nem kellett megszakadnia a munkában. Elvállalt néhány minisorozatot, illetve két filmben szerepelt, de igazi telenovellában csak tavaly óta játszik főszerepet.
Az érett szépség egyébként két gyermeket nevel, s most annak is eljött az ideje, hogy megmutassa, Betty pőrén sem csúnya nő.
– Amikor a SoHo magazin felkért a fotózásra, nem gondolkodtam sokat, mert nincs bajom a testemmel, azon lepődtem meg, hogy eszükbe jutottam. Eddig még csak meg sem környékeztek – jelentette ki a kolumbiaiak büszkesége, akinek formás popsija miatt valóban nincs oka szégyenkezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.