Meghalt a Beatrice legendás gitárosa – videóval

gitáros
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 06. 18:15
Meghalt Lugosi László, a Beatrice együttes egykori gitárosa. A zenész, aki az 1978 és 1992 közötti időszakban játszott Nagy Feró zenekarával, 64 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után, kedd hajnalban hunyt el.
MTI

A Blikk információját az MTI-nek Nagy Feró, a Beatrice vezetője erősítette meg:

– Rendkívül tehetséges gitáros volt, és nagy fokú precizitás jellemezte. Emellett azonban nem volt könnyű természet, mindig elégedetlen volt magával és a világgal is, az utóbbi években már nem igazán találta a helyét – mondta Nagy Feró.

Lugosi 1978-ban csatlakozott a Beatricéhez, és a zenekar hőskorszakában, 1980-ig ő volt a gitáros, majd a Dinamit tagja lett. Az 1987-es újjáalakulás után ismét, egészen 1992-ig szerepelt a Beatricében. Lugosi írta egyebek között a Nagyvárosi farkas, valamint a Meditáció című dal zenéjét. Mindkettő a Rice emblematikus száma lett, jellegzetes gitárszólói hallhatók több felvételen.

– Úgy emlékszem, 1979-ben egy szakmai szavazáson őt választották Magyarország legjobb gitárosának, még Tátrai Tibort is megelőzte – idézte fel Feró.

A balkezes zenész négy stúdióalbumon játszott: a Beatrice ’78-’88 című dupla anyagon (1988), a Gyermekkorunk lexebb dalain (1990), az Utálom az egész XX. századot (1991), valamint a később kiadott, 1979-es felvételeket tartalmazó Betiltott dalok („Megkerült hangszalag”) című korongon. Gitárjátéka hallható a Kisstadion ’80, valamint a Betiltott dalok II./1981 – Tudományos Rockizmus című koncertlemezen is.

– Ő az első, aki a legendás Beatricéből eltávozott. Utoljára talán négy évvel ezelőtt játszottunk együtt, amikor meghívtam egy koncertünkre a PeCsa Caféba. Sajnos a Rice 35. születésnapi koncertjére a Petőfi Csarnokba, 2013-ban már nem jött el – tette hozzá Nagy Feró.

A zenész idén márciusban még fellépett a P. Mobillal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.