Celeb

Lecserélte a köztévé Onyutha Juditot

Bors

Létrehozva: 2015.09.21.

Mindössze egy évig dolgozott műsorvezetőként az időjósként ismertté vált Onyutha Judit. Most visszatér a kaptafához.

Tavaly ilyenkor nagy lendülettel ült Onyutha Judit a köztévé Család-Barát című műsorának műsorvezetői székébe, hogy új területen próbálja ki magát, a műsorvezetői pályafutása azonban már véget is ért. Kolléganője, Dióssy Klára miatt.

Szerencsére az ATV-nél el tudott helyezkedni, ahol időjósként dolgozik majd a híradó csapatában.

– Klári visszajött a szülési szabadságáról, és a Család-Barátban dolgozik tovább műsorvezetőként. Szerettem azt a műsort, de most mérhetetlenül boldog vagyok, hogy így alakult az életem, mert az ATV-nél az eredeti szakmámban dolgozhatom. Az emberek a mai napig időjósként néznek rám – mondta el a Borsnak Judit.

– Miután Klára visszakerült a székbe, felajánlottak egy szerkesztői pozíciót, de az egy külön szakma, nem az én világom. Gondolkodtam a folytatásról, még az is szóba került, hogy újra tanítani fogok, mert amikor eljöttem a TV2-től, ezzel foglalkoztam. Aztán jött az ATV-s lehetőség, és már nem volt kérdéses, mit választok. Októberben újfajta híradóval jelentkezik a csatorna. Én időjósként a reggeli és az esti híradásban is szerepelni fogok. Sokkal jobb lesz itt nekem! – nevetett Onyutha Judit, aki pénteken írta alá friss szerződését.

A szépséges képernyőst azért is teszi boldoggá a régi-új munkaköre, mert több időt tölthet általános iskolás gyermekeivel, akik saját bevallása szerint most nagyon igénylik azt, hogy leüljön velük tanulni.

– Egyelőre minden időm az övék, amíg el nem kezdem a munkát. A lányom felső tagozatos, a fiam negyedikes. Az iskola egyre nehezebb, ezért kell velük tanulnom. Egyébként nem vagyok szigorú típus, és a gyerekek próbálnak is ezzel visszaélni, kiskapukat keresnek. Ha elengedik magukat, kiborulok, vaskalapos leszek, és napokig nincs se tévé, se számítógép. Aztán megint engedek, erre megint elengedik magukat. Így szép az élet! – nevetett Judit, aki szerint kész szerencse, hogy párja sokkal következetesebb nála a gyermeknevelésben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993812
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték