A 78 éves mama tavaly novemberben költözött el fia Beverly Hills-i villájából Belmont Village-be. Egyedül élt a házban, amelyben négy hónapja semmi mozgást nem láttak a szomszédok, és kiderült, nincs is benne senki.
Az oknyomozók annyit kiderítettek, hogy sem Kaliforniában, sem Floridában nem adtak ki a nevére halotti bizonyítványt. De akkor hová tűnt Mary Lee? Tom Cruise is akkor beszélt utoljára a mamájáról, amikor a Mission: Impossible – Rogue Nation (Titkos nemzet) című filmjét reklámozta.
– Amikor hazavittem az első tekercset, hogy megnézzem, és megvágjuk, a mamám is ott volt: „Ó, Uram! Ó, te jó isten, Tom, az ott te vagy? Édes istenem! Tom, az ott tényleg te vagy?” – mondta el július végén az 53 esztendős világsztár, hogyan reagált a mama a filmtörténet egyik legdurvább mutatványának láttán.
Aggodalomra adott okot az is, hogy South asszony nem ment el volt férje, John Jack South július végi temetésére sem, pedig 32 évig éltek együtt. Egyes pletykák szerint ennek köze lehetett a szcientológiához, mert a mamával ellentétben Cruise mostohaapja nem akart csatlakozni az egyházi szervezethez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.