Aznap reggel Gerda papája járt nálunk, ásványvizet hozott. Elnézést kértem tőle, amiért nem tudok segíteni neki cipekedni, mert nagyon siettem. Motorra pattantam és egy rádióinterjúra mentem, aztán rohantam a Barátok közt forgatására. Amikor végeztem, mint mindig, hívtam Gerdát. Nem vette fel, ő is dolgozott. Küldtem neki egy SMS-t, hogy „két jelenet vége”, majd ételt vásároltam. Rémlik, ahogy kilépek az épületből és készülődöm a motornál. A legközelebbi emlékképem már két héttel későbbi.
Egy ködfátyolon át látom magam és az ápolónőtől követelem a szabadságomat. Nem értettem, hol vagyok, miért nem enged el és mi történik velem. Elmondtam neki, ha nem mehetek el, feljelentem a rendőrségen. Egyáltalán nem biztos, hogy ez már egy teljesen tiszta tudatú pillanat volt.
Egyszerűen nem fogtam fel, mi az, hogy két hét hiányzik az életemből? Hallom a híreket, melyek akkor történtek, nagyjából fel is fogom, de nem értem. Hogy lehet, hogy működtem és még sem? Lassan barátkozom a gondolattal, és nem hátra, előre nézek. Gerda nagyon okosan kezeli a helyzetet. A második itthon töltött napunkon látta rajtam a nyitottságot, hogy képes vagyok befogadni, amit mond és mesélni kezdte a történéseket. Sokszor nem is hittem el, hogy én vagyok, akiről mesél. Alaposan beütöttem a fejem.
Nem tekintek visszafelé. Inkább arra koncentrálok, most hogyan tudom elkerülni, hogy Gerda segítségét kérjem minden pillanatban. Ő tényleg itt van körülöttem, segít, én meg igyekszem csendben, lopakodva intézni a dolgaimat, például kivinni a saját tányéromat… Nehéz, hogy férfiként ily módon egy másik ember segítségére szorulok.
Hihetetlen, amit végigcsinált velem, mellettem. Ő, az édesanyám, a húgom és az egy szem barátom, Józsi is.
Egészen biztos. Részemről biztosan, hisz van mellettem egy nő, egy csodálatos nő, aki indokolatlanul mellettem áll a bajban. Értem ezalatt azt, hogy nem köt össze minket sem gyerek, sem papír, szertartás sem szentesítette a kapcsolatunkat, mégis odaadással gondoz. Ez egyértelmű utcába fordította a kapcsolatunkat.
Én nem erről beszéltem, magasabb szinten gondolkodtam, de ha lesz mondandónk, szólunk.
Bőgtem. Nem kicsit. Az ajtónk előtt van egy pad, ami még a fiam üknagyanyjáé volt. Arra ráültem és bőgtem, mint egy gyerek. Nem tudom megmondani, hogy miért. Talán az érzésért, hogy folytatódhat tovább az életem.
Igen. A barátomat már megkértem, nézzünk nekem egy motort, mert a legkínosabb, hogy amit összetörtem, nem is az enyém volt, hanem az ő feleségéé.
Fontosnak tartom, hogy teljes valójában éljem meg az életem. Sokszor gondolok arra, hogy adott napon szerettem-e eléggé a szeretteimet? Adtam nekik valami pluszt aznap? A jó istennek joga van megvonni tőlem a napjaimat, de amikor magamban elszámolok majd, és arra jutok, hogy ezt sem, vagy azt sem csináltam meg, az sem jó. A motor nekem nem szórakozás, hobbi, hanem munkaeszköz. Nem az a kérdés, akarok-e még motorozni, hanem akarok-e még dolgozni? A válasz igen. Városi motoros vagyok, arra használom a motort, hogy egyik munkahelyről elmehessek a másikra. Soha nem volt balesetem. Nem szoktam butaságot csinálni.
Jágó szerepétől mély kalaplengetéssel elbúcsúzom. Érdekes, hogy soha nem vágytam szerepekre. Inkább olyan van, amitől féltem, mint a tűztől. Fohászkodtam a jó istenhez, ne kelljen Rómeót játszanom, de Jágó mindig bennem volt. Most megadatott, de nem tudom elvállalni. A Bűntény a kecskeszigeten című darabot már korábban lepróbáltuk, az majdnem a tervezett időben mehet. Elő is vettem a szövegkönyvet, de még nem tudok sokat egyhuzamban olvasni. Pedig ki lehetne használni az alkalmat, úgysem tudok mit csinálni, mint olvasni.
Boldogság az van. Élek. Ez elég ok a boldogságra, de ha a Gerdával közös, kétszemélyes Boldogság című darabunkról beszélünk, az is lesz, csak kicsit később. Talán még az első évadban sikerül bemutatnunk. Döbbenet, hogy még el sem kezdtük a próbákat, máris vannak vidéki szerződéseink. A hatalmas érdeklődést nézve, biztos vagyok benne, hogy száznál többször megy majd az előadás.
Igen, felraktam a hírt, hogy élek, jól vagyok. Az emberek nagyon sokfélék. Rengetegen támogattak, és van, aki ezt arra használta fel, hogy pénzt kérjen tőlem. Én arra használom az internetet, hogy az emberek ne a bulvár alapján kialakított képet lássák rólam, hanem a valóságot. Ne a szenzációt keressék bennem, hanem azt, aki amögött lakik. A teljesen hétköznapi pasast, akinek a színészmesterség az élete.
Most mondom ki hangosan először, de van bennem félelem, hogy sikerült-e felismernem a jó isten üzenetét. Én nagyon akarok még élni, dolgozni, jó dolgokat alkotni. Lesz elég energiám mindehhez? Jól értelmezem az üzenetet? Már sejtem, mi az, de a módot a végrehajtáshoz még nem tudom pontosan. Most itt ülök a házban, pedig lenne dolgom elég. Türelmet tanulok. Megpróbálok normálisabban élni.
Meg kell tanulnom nemet mondani…
Életútja:
1960–70-es évek
1962. szeptember 25-én születik, Jászberényben. Egy húga van. A városban végzi elemi és középiskolai tanulmányait is.
1980–90-es évek
A Liska József Erősáramú Szakközépiskolában érettségizik, majd színészdiplomát szerez a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. feleségül veszi Détár Enikő színésznőt. Megszületik Eszter lánya. Diploma után a Madách Színházba szerződik, majd több teátrumban is dolgozik. Beindul tévés karrierje is. Első filmje az
Isten teremtvényei.
2000-es évek
Megszületik Zsigmond fia. Csatlakozik az RTL Klubon futó Barátok közt címû sorozathoz. A József Attila Színházba szerződik. Elválik.
Napjainkban
Motorbalesete után lábadozik. Szerelme, Pikali Gerda színésznő mindenben támogatja. Készülnek közös, Boldogság című darabjuk bemutatására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.