A Citadellán csattant Nagy Niki és Gyetván Csaba első csókja

első csók
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 13. 09:30
A tizenhat év korkülönbség sem számít, családalapítás lehet Gyetván Csaba és Nagy Niki szerelméből.
GYLF

– A Falforgatók mű­sorvezetőjeként már láttam, ő pedig engem szépségversenyeken. Amikor a TV2-ben jártam, összefutottunk, váltottunk pár szót, és elindult a lavina – mesélte a Borsnak mosolyogva Nagy Nikoletta, a Miss Universe Hungary idei nyertese.

A szépségkirálynő és Gyetván Csaba megismerkedését vad chatelés követte, majd randik, végül két hónappal ezelőtt megpecsételődött a sorsuk.

– A Citadellán csattant az első csók, azóta is szinte minden időnket együtt töltjük. Két romantikus nyaraláson is túl va­gyunk, most pedig már a közös lakásunkba vásároljuk a bútorokat – mondta Niki.

– Nagyon kedves, udvarias és figyelmes. Kitartóan udvarolt, és meg is lett a gyümölcse. Bízik bennem, egy percig sem éreztem rajta, hogy a kapcsolatunkra hatással lehet az, hogy szépségkirálynő vagyok. Idén ez rengeteg feladattal, kötelezettséggel jár – magyarázta.

Csaba azt sem tartja kizártnak, hogy Niki lesz az, akivel családot is alapíthat.

– Érett gondolkodású, emellett gyönyörű nőről van szó – magyarázta Gyetván Csaba. – Nagyon intenzív a kapcsolatunk, lelki téren is, így – kérdésetekre válaszolva – igen, a családalapítás gondolata is felmerült már bennem. Ha nem így lenne, akkor nem is lenne az igazi – mondta a 36 éves tévés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.