Vágó István képtelen kvíz nélkül élni

Vágó István
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 07. 10:00
Eddig bírta játék nélkül Vágó István. A kvíz koronázatlan királya három év után visszatért kedvenc műfajához. A játékmester a közösségi oldalon teszteli rajongói tudását.
B. M.

„Vágó István vagyok. Alkalmanként egy-egy képsort mutatok a gyűjtemé­nyemből, melyeket saját útjaimon készítettem – fejtsétek meg, hol!” – írta a Facebook Hol járunk? nevű közösségi csoportjában a televíziós.
A játék lényege: aki előbb kitalálja, hogy me­lyik országban készült a felvétel, annak személyesen gratulál. Az első képet április elején posztolta, aztán pedig sorozatban a többit. Már a harmincadik sorozatnál tart.

– A Hol járunk? a Mindent vagy semmit! című kvízsorozat éveken át futó betétvetélkedője volt, amelyet az első, valamint a második forduló végén is játszottunk.

A cí­me a saját nyelvi leleményem. A játék lényege, hogy a legkevesebb információt tartalmazó kép felől indulva lehet eljutni a lényeges információk felé. És hogy miért kezdtem el? Mert imádom a Facebookot, mint műfajt, másrészt csillapíthatatlanul játékpárti vagyok – mondta a Borsnak Vágó István, aki nem akar nyerészkedni ezen a kvízjátékon.

– Nem engedem az oldalamon a reklámot, az úgy már nem az én játékom lenne. Így viszont az. Nem hiányzik a televíziózás, mert már nem készítenek olyan műsorokat, amelyekben otthon érezném magam. Új életet kezdtem, politikus lettem, ami eléggé elfoglal – mondta.

Vágó István 1976-ban kezdte a televíziózást egy barkochbajátékkal, de az ő arcához fűződik a Mindent vagy semmit!, illetve a Le­gyen Ön is Milliomos! elnevezésű vetélkedő is. A já­tékmester 2009-ben egy ideig a TV2-n vezette a Párbajt, majd ké­sőbb, 2012-ben a saját maga által kitalált ÁtVágó című produkcióban szerepelt. Ez volt az utolsó te­levíziós vetélkedője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.