Az egészsége stagnál, ami jó hír, hiszen a betegsége nem visszafordítható. Schubert Éva boldog, mert szabad, amit a Kossuth-díjának köszönhet.
A súlyos csontritkulás évekkel ezelőtt kerekes székbe kényszerítette, amit a 84 éves színésznő angyali türelemmel visel, pedig a lépcsők bezárják a belvárosi, nagypolgári otthonába. De most boldog, mert a nyár nagy részét a Balatonnál töltheti, élvezheti a napot, a szelet, a nyár illatát.
– Nincs velem semmi baj, köszönöm, jól vagyok – szögezi le határozottan. – Itt különösen jól érzem magam, nem vagyok bezárva. Például nagy örömmel készültem az Operafüredre, ahol láthattam egykori tanítványomat, Ókovács Szilvesztert és Palerdi Andrást, a kiváló baritont is. Óriási boldogság, hogy kaptam egy elektromos tolószéket, azzal a füredi nagy emelkedőkön jobban tudok mozogni.
Szerencsére a szélsőséges időjárás, a kánikula, egyáltalán nem viseli meg a művésznőt. Ebben annak is része van, hogy Füred előtt elment Esztergomba, a Vaszary Kolos kórházba roboráló kezelésre.
– Semmi bajom nem volt, csak szerettem volna, ha kicsit felerősítenek – magyarázza Éva. – A főorvos nagy tudású, kedves ember, az ápolók is rendkívül helyesek. Szeretek ott lenni, kellemes hely. Sokat tornáztattak. Csodák nincsenek, de sokkal jobban vagyok. Füreden egy kis nyaralólakásunk van, amit még a Kossuth-díjból vettünk. Itt legalább kiszabadulhatok a négy fal közül, napon lehetek, ami igen jót tesz nekem. Természetesen nem vagyok egyedül, évek óta van valaki, aki vigyáz rám, segít. Velem van a labradorunk, rá viszont én vigyázok. Szeretek lemenni vele a vízpartra, és olvasni.
– Rengeteget olvas, könyvet is, újságot is, rejtvényt fejt – veszi át a szót a művésznő lánya, Dóra. – Egy nap alatt „kivégez” egy kötetet, nem lehet győzni – neveti el magát. – Komoly kihívás ellátni őt olvasnivalóval, még így is, hogy négy nyelven, németül, angolul, franciul és latinul is beszél.
Éva a lányára mindig, mindenben számíthat. Híresen jó a kapcsolatuk, nem használ nagy szavakat, mégis amikor róla mesél, abba belefacsarodik a szív.
– Amikor az első csípőműtétem után kitoltak a műtőből, Dóra ott zokogott az ágyamnál. Megkérdeztem tőle: te ennyire szeretsz? Az édesanyám egy csoda volt. Mindig viccelt, bolondozott velem, én meg kérdezgettem: szeretsz, szeretsz, anyuka? Amikor meghalt, nem tudtam, kit fogok kérdezgetni, kinek a kezét fogom simogatni. Akkor mintha leszólt volna a mennyből, hogy most te vagy az anya, neked kell szeretni.
