Repült Zámbó Krisztián autója

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 11. 09:00
Épp egy tárgyalásra sietett, amikor útközben elkapta a vihar az énekest.
GYLF, A. T.

– Bepánikoltam – ismerte el az énekes a Borsnak.

– Szigetszentmiklósról indultam a városba, és pont telibe kapott az armageddon. Egy körfogalomban a kis Smartomat hátulról szinte felkapta a szél, megpörgette és nekicsapta a szalagkorlátnak. Hajszálon múlt, hogy nem a szembôl érkező busznak vágódtam. A kocsi eleje eltűnt, a hátulja is leszakadt. Már ekkor éreztem, hogy valami történt a derekammal is, de nem mertem megállni: nem lehetett látni a jégeső miatt, féltem, hogy belém jön valaki. Elevickéltem Csepel felé, bár néhol az autó ablakáig ért a víz. A Soroksári úti felüljáró alatt azonban hatalmas tó keletkezett, leállt a kocsi, több száz más autóval együtt. És esküszöm, csónakokkal kerülgettek minket fiatalok. Pánikba estem: a derekam leszakadva, a kocsim megállt, a fele nincs meg, telefonom nincs, nyakig a vízben, kész, végem. De addig próbálgattam, míg beindult alattam a jármű. Nem tu­dom, hogyan és mennyi idő alatt, de kikecmeregtem ebből a helyzetből. Két napja szinte csak fekszem, és hálálkodom az égnek, hogy nem ért nagyobb baj – mondta Krisztián.

Nagy durranásra készül

Meglepetéseket ígér Zámbó Krisztián.

– Két új számról van szó, az egyik klipje kész, a másikat is rövidesen leforgatjuk. Az egy komolyabb dolog lesz, százfős nemzetközi szimfonikus zenekarral karöltve, és a magyar fővárost is bemutatjuk benne a világnak – mondta Krisztián.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.