Ötvenezren köszöntötték Nótár Maryt

énekesnő
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 06. 05:30
Százezrek követik, tízezrek köszöntötték: Nótár Mary nyolc évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy az álma valósággá válhat.
GYLF

Harmincadik születésnapját ünnepelte Nótár Mary, aki az ország egyik legnépszerűbb énekesnője. A közösségi portálon már több mint négyszázezren követik, születésnapi fotójára ötvenezer like-ot kapott. Marynek mindez úgy sikerült, hogy nem tehetségkutató műsorokban tűnt fel. Ráadásul a botrányairól, magánéletéről sőt otthonáról sem tudunk semmit. 

– Veszprémben születtem, Taktaharkányban nőttem fel, és Miskolcon élek a mai napig – mondta a Bors érdeklődésére az ünnepelt, akit a jeles évforduló kapcsán kerestünk meg.

– Nyolc éve ismertem meg Lakatos Robit, a közös munka mellett döntöttünk, és akkor még nem is sejthettem, hogy ezzel minden álmom megvalósul. Ráadásul megtarthattam magamnak azt, amit szerettem volna: a privát életem a mai napig tabu – mondta mosolyogva.

Mary azon szerencsések egyike, akinek a szenvedélye a hivatása. És ma már azt is megteheti, hogy azokon is segít, akiknek az életét köszönheti.

– Édesapám szerződéssel Írországban dolgozik még, édesanyám fél éve jött haza ugyanonnan. Nagyon jó a kapcsolatunk, rendszeresen találkozunk, annak ellenére, hogy én már rég a saját élete­met élem. Van egy szép kis otthonom, de már Miskolcon is egyre gyakrabban kell szemüveg és sapka mögé bújnom a rajongók elől. A születésnapomat is a barátaimmal, rokonokkal ünnepeltem, és megszámlálhatatlan levelet kaptam a rajongóimtól is. Ők azok, akik folyamatosan erőt adnak és motiválnak. És egyelőre miattuk sem közeli terv a családalapítás, esküvő, gyermekvállalás. Nagyon jól vagyok, így, ahogy vagyok – mondta a Borsnak Mary.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.