Megfenyegetett egy kórházi dolgozót Rékasi Károly

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 23. 22:20
Először szólalt meg a balesete után Rékasi Károly.
Kósa-Boda Veronika

Egy ország aggódott érte, amikor balesetet szenvedett, s legalább ugyanennyien várták, hogy az igencsak aggasztó hírek után végre hallhassák Rékasi Károlyt, aki már otthon lábadozik. S míg a kórház rideg falain kívül mindenki arról beszélt, hogyan hibázhatott ekkorát a rutinos motoros színész, Rékasi tulajdonképpen azt sem tudta, hol van, és főleg, miért van ott.

A Barátok közt Bartha Zsoltjáról korábban a Bors írta meg elsőként, hogy elvesztek az em­lékei, a Fókusznak pedig megerősítette, csak az maradt meg, hogy küldött egy SMS-t szerelmének, Pikali Gerdának, hogy indul haza. Később a rendőrség csörgette meg Gerda telefonját: párját viszik a kórházba.

– Egy hete történt az első olyan dolog, amire emlékszem. Volt a kórház dolgozói közül olyan, akit állítólag megfenyegettem, elkezdtem követelni a szabadságomat. Azt mondják, ijesztő voltam, hiszen mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem. Rémisztő lehetett az is, amikor az orvosok azt mondták, mindent megteszünk, hogy életben maradjon – mesélte Rékasi, aki teljesen tisztán és érthetően beszélt, sőt kifejezetten jókedvű volt, nevetett és viccelődött is. Ez fontos, mert fejsérülés is szerepelt a számos törés mellett a baleset következményeinek listáján, így ez igazán jó hír.

– Otthon mankóval és járókerettel közlekedem, de azt is elárulhatom, egy lakóautóval már voltam a Balatonnál, egy gyerektáborban jótékonykodni – mondta tovább a színész, aki igazán szerencsésnek érzi magát, hogy jól és jó helyre esett, így nem új májra vagy vesére kell várnia, hanem „csak” arra, hogy a csontjai összeforrjanak és a fémek beépüljenek.

Rékasi szerint egyébként valaki „simogatja a fejét”, vagyis odaföntről is vigyáznak rá, hogy ezt túlélhette.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.