Fodor Zsókát imádják az emberek, lépten-nyomon megállítják egy kis beszélgetésre, közös fotóra. De nem minden hozsannázó rajongó növeli a színésznő önbizalmát.
– A békéscsabai buszállomáson, a kocsiban ülve vártuk a barátnőmmel egy közös barátnőnket, amikor egy kerékpárt toló hölgy benézett az ablakon, és kikerekedett szemmel felsikoltott: jaj, istenem, jól látok?! Remélem, igen – válaszoltam. Maga az? – kérdezte, és szinte transzba esett.
– Én vagyok – feleltem. – Jaj, de jó, hogy végre személyesen is megismerhetem Komlós Jucit! – mondta. Na, akkor nekem esett le az állam. Nem Lenke néni vagyok, hanem Magdi anyus voltam! Szegény zavarba jött, kiderült, rám gondolt, de nagyon szerette Lenke nénit is. Imádom ezt a történetet, a két barátnőmmel egész héten ezen szórakoztunk.
Zsóka jelenleg a Balatonnál pihen. Mivel közvetlenül a nyaralója előtt van a szabadstrand, sok emberrel találkozik.
– Ott se frizura, se smink nincs, csak úgy, fürdőruhában megyek a vízhez – árulja el a színésznő.
– Az örvényesiek ismernek, de a nyaralók rendre megállítanak egy-egy közös fotóra. Nem tudok nemet mondani, hiába nem vagyok a legjobb formámban. Túl sok hiúság nem szorult belém. Kalappal, napszemüveggel ki tudom védeni, hogy megismerjenek, de csak addig, amíg meg nem szólalok. Így jártam a caracasi reptéren is. A bátyámhoz utaztam Venezuelába, amikor valaki megszólalt mögöttem: akármi legyek, ha ez nem a Fodor Zsóka!
Mindenütt közös fotót kérnek tőle, már nem is furcsállja. Azt mondják, felteszik a Facebookra, amivel viszont komoly gondja akadt.
– Nem vagyok fenn! Van Magdi anyus, van Fodor Zsóka, de egyik sem én vagyok.
Az a rossz, ha egy barátnőm vagy volt osztálytársam ott megtalál, és ír, akkor aki működteti, nem válaszol, hiszen nem ismeri. Rólam viszont emiatt azt gondolják, hogy bunkó vagyok. Ez nagyon bánt. Sokszor kértem, hogy tiltsák le, de hiába. A technika vívmányaival úgy vagyok, mint Petőfi a zordon Kárpátokkal: csodálom, ámde nem szeretem.
