Ismét fiáért harcol Erox Martini

gyerekelhelyezés
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 31. 11:00
Egy évtized sem volt elég ahhoz, hogy lezáruljon Erox Martini gyermekének elhelyezési pere. Most újra indult a harc a szülők között.
D. Á.

A bíróságról és a tárgyalásokról szólt Erox Martini elmúlt tizenegy éve, aki azért harcolt, hogy ő nevelhesse fiát, miután szakított annak anyjával, mert úgy gondolja, az asszony alkalmatlan a gyermeknevelésre.

Miután első fokon jogerősen nála helyezték el a tizenkét éves Máriót, kálváriája véget ért – legalábbis ebben a hitben ringatta magát.

Ám nemrég döbbenten szembesült azzal, hogy volt párja, Tímea újra felvette a kesztyűt: eljárást indított a szülői felügyeleti jog újrarendezéséért. Ennek első tárgyalásáról az énekes szerint nem értesítették időben, így fiával Olaszországban nyaraltak amikor a bíróságra lettek volna hivatalosak.

– Egyszerűen nem hiszem el, mi megy itt! Azt hinné az ember, hogy végre vége, élhetünk békében a fiammal, végre bebizonyosodott, hogy nálam jobb helyen van a gyerek, erre megint azt kell átélnünk amit az elmúlt tizenegy évben. Tímea ellenem neveli a gyereket. Amikor vele van, már egy ideje nem is tudok az ügyről, mert volt egy tárgyalás amikor nyaraltunk – sóhajtott Erox, aki nem érti miért nem nyugszik bele volt párja a helyzetbe, hiszen a gyerek jó helyen van, és erre rengeteg bizonyíték van. Úgy gondolja, hogy az asszonyt csak a bosszú hajtja.

– Szerintem ő már nem is a gyereket akarja, csak bosszút állni. Teljesen kizökkentette Mariót az életéből. Ha vele van, akkor lóg az iskolából, s a fiú persze élvezi is ezt a lazaságot! Reménykedem, hogy visszakapom a gyerekemet, és sikerül visszaterelnem a helyes útra… 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.