Csonka Pici nyert, mégis hoppon marad?

felháborodás
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 18. 10:30
Becsapva érzik magukat a rajongók, hiszen megszavazták, hogy Csonka Pici legyen Szamár a Shrekben, mégis szereplőválogatást írtak ki a szerepre.
Bors

Félrevezettek! Nem azt kérdezték, hogy szerintetek ki lenne a legjobb, hanem azt, hogy ki legyen. Ez azt jelenti, hogy az lesz, akit ti akartok – ekképp bosszankodnak a rajongók. Történt ugyanis, hogy szavazásra buzdították őket a Shrek, a musical hivatalos Facebook-oldalán, hogy döntsék el ők, ki játssza a Szamár szerepét. De hiába voksoltak – Csonka toronymagasan nyert –, mégis válogatást írtak ki a szerepre. Ezért jött a sok-sok felháborodott hozzászólás, köztük Kasza Tiboré, aki keményen kampányolt Csonkáért:

„Gratulálok a szervezőknek az ügyesen hangolt félrevezető kampányért. :) Hiszen több 10 000 ember nyilván azért a 2 db jegyért szállt harcba, nem pedig azért, hogy a kedvencet a színpadon láthassa. Bravo!” – írta Tibi.

Krisztina így háborgott: „Lehetett volna castinggal kezdeni, szavazás nélkül, mert így feleslegesen szavazott több ezer ember arra, akit valóban látni szeretne. SZAMÁR volt az a több ezer ember, aki szavazott, és akkor már bővül is a castinglétszám. Ti dönthetitek el, ki legyen a Szamár a Shrek, a musicalben! – ez 1 idézet az oldalról. Eldöntöttük!”

László is mérges: „Kedves oldal és játékszervezők! Ha meghirdettek egy versenyt, hogy a nagyérdemű (MI!!!!) kit szeretnénk látni a szerepben, és több ezer ember Csonka Andrást szeretné látni, akkor nem castingot kell tartani, ha­nem felhívni az Andrást, hogy övé a szerep! Ennyi erővel Bud Spencer és Jude Law is a listán lehetett volna...”

Csonka András viszont meglepően derűsen fogadta, hogy mit sem számít a rajongók óhaja, meg kell méretnie magát:

– Borzasztóan jól esik, hogy vannak emberek, akik gondolnak, figyelnek, szavaznak rám. Meglepett, hogy a kollégák közül is milyen sokan kampányoltak értünk. A játékról is úgy értesültem, hogy egy rajongó elküldte a linket, ezután tettem ki az oldalamra. Játéknak fogtuk fel, de valóban nem egyértelműen lett megfogalmazva, hiszen még a kollégáink is félreértették. A többség biztosan nem a két jutalomjegyért szavazott. De nincs ezzel kapcsolatban rossz érzésem. Sok sikert a darabnak, akár velem, akár nélkülem!

Megkerestük a Shrek musical producerét, Rosta Máriát, aki – miután megtudta, hogy más is megszólal az ügyben – nem kívánt nyilatkozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.