Alexandra búcsúzott a szépségversenytől - videóval

kiszavazás
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 14. 22:25
A Miss International Hungary keddi napját a szélsőséges érzelmek jellemezték: volt sikoltozás, kacagás, végül pedig könnyek, hiszen elkezdődött a kiszavazás.
Bors

Döbbent tekintetek figyelték a fekete - vörös, dögös ruhákban állatkerti sétára induló 15 döntős lányt. A szépségek ekkor még nem sejthették, hogy hamarosan rémült sikolyokat fognak hallatni.

A riadalom okozója Sziszi volt, az állatkerti kígyó, akit Hanga Zoltán, a Budapest Zoo szóvivője bocsájtott a lányok rendelkezésére egy fotózás erejéig.

A kezdeti viszolygás után azonban hamar rájöttek a lányok, nem csak a cuki állat szerethető.
A jó hangulat azonban nem sokáig tartott, hiszen so került az első kiszavazásra: a legkevesebb pontot Boncz Brigitta és Tamás Alexandra kapta. A Királynők végül úgy döntöttek, Alexandrának kell elhagyni a tábort.

Ha szeretné tudni, hogy versenyzők kit ejtettek volna ki a legszívesebben, nézze meg a mai összefoglalót!
Ön is szavazhat kedvenceire a https://szavazasmissinternational.azurewebsites.net/ oldalon!


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.